A hétvége kétségkívül legcsodálatosabb felvétele készült a fóti plébániatemplomban, ahonnét az Index tudósított a Vitézi Rend avatási ünnepségéről. Az internet mohó közönsége nem is tudott betelni a nyugalmazott huszárkapitánynak öltözött Bencsik András és a magát gyászhuszárnak álcázó Mága Zoltán látványával. Facebook-oldalunkon mi is megosztottuk az Index egyik blogja, a Vastagbőr által közzétett képet. Azok kedvéért, akik nem használnak fészbukot: ennek azért van jelentősége, mert ha valaki megosztja más fényképét/videóját/állapotfrissítését, és azt az ismerősei továbbosztják, akkor ők az eredeti posztot teszik közzé, tehát a készítő elmeszüleményét propagálják. Éppen ezért azon oldalak, amelyek számára nem közömbös, hogy hány követőjük van, örülnek, ha alkotásaikat megosztják.

Annak nem örülnek, ha lenyúlják.

Szóval az indexes kollégák helyett is megrökönyödve néztem, amikor egy ismerősöm kirakta üzenőfalára a huszáros fotót, mégpedig a „Készítette: 168 Óra” aláírással. Rákattintva kiderült, az újság nem megosztotta, hanem tényleg maga tette föl a Facebookra a képet, ráadásul leírásként egy az egyben átemelte az Index-cikk leadjét is.

Körülnézve az oldalon azután rájövünk, hogy itt ez a gyakorlat, ha találnak valami vicceset, vagy fölháborítót, ami megmozgathatja az Orbán-ellenes közönséget, akkor azt sajátjukként már teszik is föl. Varga Mihály mémmé válló hűtőjétől, amelynek szerzője ismert (és ha már az Indexnél tartottunk, a portál nem is mulasztotta el saját cikkében föltüntetni a készítő tumblr-es linkjét); a  népszerű karikaturista választási regisztrációt kigúnyoló rajzán (noha az alkotónak szintén van saját oldala) és a párkocka kreálmányán át,  az X kommunikációs központ nők bántalmazása elleni kampányának egyik darabjáig, vagy a Hírcsárda cikkéig.

Félreértésről, naiv gyakorlatról nincs szó, pontosan tudják, mit csinálnak, ugyanis a „megosztás” gombra kattintani némileg egyszerűbb, mint egy képet lementeni és újból föltölteni. Az eljárás gusztustalanságán mit sem változtat, hogy a kép sarkában adott esetben ott díszeleg a forrás. Schmitt Pálnak is volt irodalomjegyzéke. Az újság megosztásokat akar generálni, és ezzel követőket gyarapítani, végső soron példányszámot növelni, amivel nem lenne semmi baj, ha a szerzői jogot mint olyat tiszteletben tartanák.

Forradalomban azonban nincsenek jogok, nincs alkotói önérzet, széplelkűség, ott csak önfeláldozás van, összefogás, küzdelem, meg biznisz.

Ugyanezt tette tíz éve a „Demokrata”, a „Sajtóklub” és az összes szenny- és hecclap: egy politikai oldal dühét, lelkesedését állították saját üzleti céljaik szolgálatába, miközben magukat a hős ellenálló szerepében tüntették föl, és rémesen megsértődtek, ha valaki a disszonanciára fölhívta a figyelmüket. Nyilván nem elhallgatható különbség, hogy a 168 Órában nem közölnek antiszemita cikkeket, ám a mentalitás ugyanaz, mert nem azért kell egy újságot olvasni, mert az informatív, gondolatgazdag, netán szórakoztató, s mint ilyen jogilag is védett produktum, hanem mert ezt diktálja a politikai hovatartozás.

Maga a politika is így tekint a lapokra: valamely tábor háborús propagátorai. Fegyvertársaktól meg nem szégyen ezt-azt kölcsönkérni. Vegyünk egy konkrét pártot, amelyik konkrétan a mi cikkeinket lopja.

Ismerőseink hívták föl rá a figyelmünket, hogy a Demokratikus Koalíció honlapján rendszeresen közlik teljes cikkeinket. S valóban: a hírfolyamban, amelyik egyből ott kezdődik a címlapon, mindenféle megkülönböztetés nélkül ott találhatók írásaink. Azokat megnyitva ott az egész szöveg, s ha az ember végigolvasta, akkor az alján apró betűkkel rálel portálunk nevére. Csinos törzsanyag.

Cikkeink a Demokratikus Koalíció honlapjának címoldaláról

Az módszer még furcsább, ha azt vesszük, hogy a DK föltünteti, hogy mely orgánumokat tekint iránymutatónak. A honlapon „ajánlott oldalként” mindenféle újság, szervezet és intézet szerepel, de a HVG nincs közöttük. Ami szerintem teljesen rendben van, s nem azért, mert a DK-val különleges fenntartásaink volnának, nem jobban, mint a többivel, hanem mert pártok ne ajánlgassanak lapokat, politikusok ne szólítsanak föl a „Demokrata” a „Heti Válasz” a „Magyar Nemzet” előfizetésére, és ne tulajdonoljanak országos napilapokat.

A Demokratikus Koalíciónak azonban nem e perverz szokásokkal van gondja, hanem velünk. Akkor viszont miért szórja tele anyagainkkal saját oldalát? Különösen visszataszító ez a publicisták esetében, akikről – a címlapra pillantva – tűnhet úgy, hogy kifejezetten a DK-nak írtak.

A jelenlegi kormánnyal a legnagyobb baj a gátlástalansága, s híveivel a fanatizmusuk. A gátlástalanság, amely a szent cél érdekében minden eszközt bevethetőnek ítél, s a fanatizmus, mely ezt jóváhagyja, és helyesli. A szent célról aztán persze mindig kiderül, hogy valójában magánérdekek gyűjteménye. Mert a célok képlékenyek, igazából a választott módszerek különböztetnek meg minket egymástól. Márpedig a normasértés ellen normasértéssel küzdeni nem lehet, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megdöntésének meg aligha lehet az a célja, hogy többen olvassák a 168 Órát, vagy hogy a DK szabadon schmittelhesse, ami megtetszik neki.