Már január van, és még semmilyen támadás nem volt Franciaországban – rajzolta egy iszlám terrorista fölé pár napja Stéphane Charbonnier, akinek egyben ez lett a legutolsó karikatúrája. Tegnapig tartott megjegyzésének érvénye.

Tegnap fegyveresek rontottak be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tüzet nyitottak az éppen szerkesztőségi ülést tartó újságírókra. Stéphane Charbonnier, a lap főszerkesztője és vezető karikaturistája is a halottak között van, a negyvenhét éves újságírót is halálos lövés érte. „Inkább halok meg állva, mint hogy térdelve kelljen élnem“ – nyilatkozta nemrég egy interjúban. Szintén a támadás áldozata lett a lap három másik karikaturistája; mindannyian szakmájuk legnagyobbjai, igazi legendák voltak már életükben. Ők együtt rajzolták, írták az újság nagy részét. Ö miattuk volt érdemes megvenni a Charlie Hebdót. Beteges bigottság kellett ahhoz, hogy valaki ne tudja mondjuk katolikusként is (mint e sorok írója), szellemesnek, humorosnak találni akár a katolicizmuson gúnyolódó rajzaikat is. Nem politikai üzeneteikkel kellett egyetérteni, hanem tehetségüket meglátni. A humornak úgysem az egyetértés a mércéje.

Amikor a támadók a lövöldözés után kirohantak a párizsi szerkesztőségből, azt ordibálták, hogy „megöltük a Charlie Hebdót“. Charbonnier és a három vezető karikaturista halálával valóban elérték e céljukat. Tegnap délben meghalt egy francia újság. (A lövöldözésnek a jelenlegi hírek szerint összesen tizenkét áldozata van, továbbiak életéért pedig még mindig küzdenek az orvosok.)

Érdemes-e egy ilyen hír kapcsán többet írni, mint hogy borzalmas, felfoghatatlan? A Le Monde egyik búcsúrajzán a négy karikaturista-zseni, Charbonnier, Wolinski, Cabu és Tignous ülnek angyalként egy felhőn – felettük a felirat (szabad fordításban): „nehéz ügy, ha az embert seggfejek ölik meg“. Kell-e haláluk borzalmas értelmetlenségét ennél jobban leírni? Kell-e most, a tragédia után közvetlenül ennél többet mondani?

Bizonyosan kell. Elvégre a Le Monde búcsúkarikatúrájának is megvan a kontextusa: azt nem csak az indulat és a gyász szülte – hanem az események értelmezése is ott van benne. A Le Monde rajza keserű válasz a Charlie Hebdo egy korábbi Mohamed-rajzára, amelyen a próféta így kesereg: „nehéz ügy, ha az embert seggfejek szeretik“. Ilyen és hasonló rajzokért mészároltak le tegnap tizenkét embert.

Az iszlámellenesek a muzulmánokat gondolhatják most „seggfejeknek“, pedig a Charlie Hebdo nem csak a muzulmán vallást, hanem valamennyit kigúnyolta (nehéz is lesz őket a keresztény Nyugat védelmezőivé stilizálni), amint szintén elutasították a jobboldali bevándorlás-kritikákat, iszlámellenességet. Sokkal többet gúnyolták Le Pent vagy Sarkozyt, mint bármely imámot, papot vagy rabbit.

Az újság a hatvanas években alakult baloldali-anarchista folyóiratként, amely mindenből és mindenkiből gúnyt űzött, még Charles de Gaulle halálából is. A lap a francia elkötelezett újságírás egyik zászlóshajójának számít: elkötelezetten védi a laikus köztársaság eszményét, az emberi jogok univerzalizmusát és az emberek egyenlőségét. Amikor a muzulmán vallást támadták, akkor sem az iszlámelleneseknek, a bevándorláskritikusoknak akartak tetszeni. Éppen ellenkezőleg. Charbonnier egyik emblematikus karikatúráján például arab menekültek érkeznek Európa felé: „demokraták szállnak partra Európában“, írta rajza fölé, mondván: nem a menekülteket elutasító európai jobboldali közvélemény, hanem a nézeteik miatt üldözött maghrebi és közel-keleti arabok lennének az igazi demokraták.

Vannak szerzők, akik szerint azonban a lap karikaturistái sokszor túl messzire mentek, rajzaik „minden tisztességes polgár számára viszolyogtató karikatúrák” voltak. Kétségtelen, hogy a rajzok sokakat sérthettek – de hát a gúny már csak olyan, hogy sért, sőt mar. Elviselte ezt az impotensként gúnyolt François Hollande szocialista államfő ugyanúgy, mint az állandóan ördögszarvacskákkal megrajzolt Nicolas Sarkozy. Eltűrte ezt a buldogfejjel ábrázolt Jean-Marie Le Pen és a dagadt náci nőnek megrajzolt Marine Le Pen. A katolikusok, a zsidók se fenyegetőztek, amikor valóban az ő vallásukba, az ő hitükbe tapostak bele a Charlie Hebdo szerzői. Fenyegetéseket csak akkor kaptak, ha az iszlám vallást támadták.

Megoldás-e, ha a muzulmánokon akkor ezentúl nem nevetünk, mondván ők sértődékenyebbek? Eric Zemmour zsidó származású francia jobboldali újságíró ősszel megjelent bestseller-könyvében éppen a muzulmánokkal szembeni európai óvatoskodást nevezte „öngyilkosságnak”. Zemmourt azonban gyűlölték a Charlie Hebdo meghalt szerzői: rasszistának, idegenellenesnek tartották. A tegnapi borzalmas tragédia kapcsán mégis Zemmour beszélhet majd újfent a civilizációk harcáról vagy az európai tolerancia, bevándorláspolitika kudarcáról.

A Charlie Hebdo szerzői azonban nem azért rajzoltak az iszlám ellen, hogy mások aztán más ideológiák alapján lehessenek kirekesztőek. Olyan társadalomban akartak élni, ahol a különbségek nem elválasztanak, hanem színesítenek. Ahol senki sem veszi annyira komolyan önmagát és elveit, hogy azért ölni és halni lenne hajlandó. Ezért óvtak a vallási és a politikai fanatizmus minden formájától. Lehet persze mindezért naivnak tartani őket – végül is művészemberek voltak ők, nem dörzsölt reálpolitikusok.

Haláluk persze számos kérdést fog majd fölvetni, számos okos elemzés fog majd születni, amely a hátteret, az okokat akarja megérteni. Igen, lehet beszélni a vallások és az erőszak kapcsolatáról. Igen, lehet beszélni a bevándorlás problémáiról. Igen, lehet beszélni a muzulmán vallás veszélyeiről. A haláluknak ugyanis az az üzenete, hogy mindenről továbbra is merjünk beszélni, rajzolni, mindenen tudjunk nevetni. Nem kell sem megijedni a muszlim bigottságtól, sem belemerevedni az iszlámellenes bigottságba. Nem azzal adunk azonban értelmet haláluknak, ha most szétértelmezzük őket. Elég ha kimondjuk, hogy olyan karikaturistákat vesztettünk el tegnap, akiknek tehetsége, humora, zsenialitása pótolhatatlan.

Ha Európa még keresztény lenne, a tegnapi áldozatokat bizonyosan az újságírók védőszentjeivé tennék. Azonban a jelző nélküli európai, nyugati civilizációnak is a szabadság a legfőbb értéke. Ennek lettek mártírjai a Charlie Hebdo halottjai.