Lejövünk a hegyről, oszt beverjük egyből. Európa aggyá’ a pénzt, hogy sok szép csapot építhessünk, majd belehugyozzunk. És itt álljunk meg egy pillanatra. A magyarok megérkeznek egy hotelbe… Illetve többes szám, első személy: megérkezünk egy hotelbe, és belehugyozunk a csapba. Ennyi maradt a kalandozásokból, de ezt legalább rendszer szinten, összehangoltan és időtlenül. Pont jó magasságban van, mert olyan kurucos az egész. Bele a rohadt Nyugat csapjába.

De – hohó – tiltakoznak máris, mi nem vagyunk olyanok, sem én, sem a feleségem még sohasem, de tényleg, meg a szomszédban a doktor Szalvusz, na, ő sem, soha, és biztos igazuk van, bár a nagy számok törvénye sajnos működik, ilyeténképpen inkább többen igen, mint nem.

De – és megint közbeszólnak – az angolok is belehugyoznak a csapba, mert láttam a múlt héten. Bele. Az a nagy különbség, hogy sem az angol királynő, sem az aktuális miniszterelnök nem gondolja, hogy milyen nagyszerű dolog a csapba hugyozás, sőt, maguk sem gyakorolják, de még csak birodalmi konzultációt sem folytatnak arról, hogy ugye ön is szívesebben hugyozik bele a csapba, mint hogy inkább a gyermekei ne egyenek?

Az utóbbi napokban rettenetes bunkósági roham tört rá miniszterelnökünkre, és kimaxolta a magyarok alapjáraton politikailag inkorrektek tételt, buzizással, bevándorlózással, halálbüntetéssel és hátizsákkal tesztelte a nagyhatalmakat, beavatkoznak-e, ha egyik szövetségesük gumicsizmában ugrál terítőn a fenti egyvelegről üvöltözve. Orbán Viktor megint nyert, egyelőre nem bombázzák Máriaremetét.

A magyar nép jelentős többsége bírja az ilyesmit, szeret buzizni, utálja a bevándorlókat, szívesen nézne akasztásokat, és csumázza a hátizsákos miniszterelnököket, ha pedig ezekre kifejezetten felszólítást kap, akkor a keze ügyébe eső összes fórumon megosztja nézeteit a többiekkel: a buziság liberál-bibsi fellazítás, a bevándorlók mind fekete vagy arab zsidók, a halálbüntetéstől pedig csak az ódzkodik, akinek van félnivalója, és mit ad isten, legszívesebben liberális zsidókat akasztana, nem csoda hát, ha ők tiltakoznak a leghevesebben.

Kiderült természetesen az is, hogy a gyorsétteremben szoptató nő liberális bevándorló volt, úgyhogy vonszolja el innen a fattyát, és szoptassa ott, ahol hagyják, lehetőleg Sierra Leonéban, ami közismert liberális bibsifészek.

De a csöndes többség nem bunkó.

Nos, ha a csöndes többség más lenne, értelmes, mérlegelő, megfontolt, akkor minden bizonnyal hazánkban is hasonló eredményt mutatna egy népszavazás az egyneműek házasságának kérdésében, mint legutóbb Írországban. Van valaki, aki ezt komolyan elhiszi? Én nem. Pedig biztos vagyok benne, hogy más nemzetekben is ott bujkál az elementáris vágy a bunkóságra, csak nem kapnak megfelelő kormányzati, általános politikai megerősítést, így valamiért azt gondolják, hogy sötétnek lenni rossz, világosnak lenni pedig jó. Nem terelik őket konzultációnak álcázott uszítással az idegengyűlölet lankás tájaira, nem próbálják miniszterelnöki szinten beállítani a melegeket deviáns, a nemzeti együttműködés rendszerét kikezdő, speciális választott életformát erőltető és propagáló emberfajtának, hanem lassú és kitartó munkával a nagyon bunkókból kevésbé bunkókat, a bunkókból pedig alig bunkókat nevelnek. Ugyanis ez lenne egy ideális, az ideálishoz közelítő kormányzatnak a feladata, nem pedig fordítva.

De hülyeséget beszélek, mert ezek a megnyilvánulások nem tahóságok, hanem nemzeti sajátosságok, amelyeket az Unió fizetett ügynökei próbálnak kiirtani, mi pedig azért ragaszkodunk ezekhez, mivel magyarok vagyunk, dacos, szabadságszerető nép, amit nem tört meg Moszkva, Berlin és Brüsszel sem fog. A spanyoloknak a bikaviadal, az angoloknak a vacak időjárás, a franciáknak a büdös sajtok, esetünkben miért nem lehet tiszteletben tartani a bunkóságot mint nemzeti sajátosságot, amely kívül esik az Európai Unió hatáskörén?!

Az előző rendszerek, kormányzatok idején a sötétségnek szűk platformokon kellett kibontakoznia és virágoznia: futballmeccsek alatt lehetett zsidózni és cigányozni, kocsmában szidni az idegeneket és természetesen, megléte óta az interneten is voltak csatornák a frusztráció levezetésére.

Mára ez annyit változott, hogy az undergroundból a mainstreambe került az összes primitív megnyilvánulás, már nem kínos vagy megvetendő nyilvános helyeken, utcán vagy fórumokon névvel és címmel vállalni a vállalhatatlan eszméket és stílust, hiszen ez egy ilyen nemzet, nekünk szabad, amit másoknak nem, a kormánypárt és a leendő kormánypárt is csak azért fogalmaz visszafogottabban, mert tudják, hogy figyelik őket a pénzeszsákon üldögélő háttérhatalmasok, de bíznak bennünk, hogy kimondjuk helyettük, és amikor tényleg megtesszük, kacsintanak, hogy csak így tovább, jól van, drága népem, ne hagyd magad!

Ha hungarikum lesz a csapba hugyozás, akkor azok, akik eddig is önfeledten gyakorolták, mostantól nyilván bele is szarnak, azok pedig, akik csak kacérkodtak a gondolattal, kacagva és elengedett kézzel csapatják majd.

Visszacsinálni nem lehet, egy generáció megint elveszett.