Vannak néha olyan napok, amikor az ember azt sem tudja, min akadjon ki jobban. A tegnapelőtti is egy ilyen volt. A miniszterelnök, illeszkedve a hónapok óta tartó agyament menekültezéshez, Debrecenben bejelentette, hogy bezáratná a városban található menekülttábort, az ott élőknek pedig azt üzente: “menjenek haza!”. Utána megosztotta velünk, hogy a homofóbia szerinte vicces, aki meleg, az meg nem magyar és különben is, maradjon csöndben.

És még csak hétfő volt.

Közel nyolc, politikában eltöltött év alatt egyetlen egyszer sem coming outoltam. Soha nem akartam ezt “bevallani”, hiszen ezzel nemhogy bűnt, de hibát se követtem el. Eszem ágában sem volt ezt soha letagadni (aki ismer, tudja rólam), de azt sem gondoltam, hogy kifejezetten erről írnom vagy beszélnem kellene. Egyszerűen azért, mert már akkor is úgy gondoltam: én Léderer Andris vagyok, nem valami skatulya lakója.

A melegségem pont annyira integráns része az életemnek, mint a zsinagóga apámmal Jom Kippurkor, az ancien régime hajótöröttjei, Tanita Tikaram minden mennyiségben, Kányádi és Pilinszky költészete vagy Tbiliszi titkos sikátorai. Egészen egyszerűen nem vagyok hajlandó úgy csinálni, mintha ezek közül önmagában bármelyik érdemben árulna el bármit arról, jó ember vagyok-e. Ez mind én vagyok, bármelyik nélkül pedig nem én lennék.

De tessék, ha úgy tetszik, nesztek: hát persze, hogy én is meleg vagyok, sosem tagadtam, meg is élem, rendkívül boldogan, ennek minden félelmével és nehézségével (szépségével? Jó, ez egy másik publicisztika lenne) együtt. Természetesen ezen a bolygón élek, tisztában vagyok azzal, hogy ez a természetesség nem mindenkinek adatik meg. Minden ilyen ostoba miniszterelnöki hadoválástól egyre kevesebbeknek.

Május elsején a pasimmal elmentünk piknikezni a Margitszigetre. Ő csinált nem túlborsozott túrókrémet és vágott egy csomó zöldséget, én hoztam a padlizsánkrémet és a bort a fröccshöz. Pontosan úgy és az történt, ami és ahogy szokott, amikor egy pár együtt tölt egy szabadnapot. Régen voltam ennyire felszabadultan boldog.

Aztán lement a Nap, besötétedett, elindultunk haza. Megfogtuk egymás kezét, mert az volt jó. Aztán amikor meghallottuk, hogy jönnek szembe mások, elengedtük egymás kezét mert az a biztonságos. Mert úgy élünk, mintha valami rosszat csinálnánk. Aztán felültünk a kettesre a Jászain, elmentünk a Kossuthig, közben az ölemben volt a táskám. Összeértek alatta az ujjaink. Miközben a villamos ablakában tükröződő arcának örültem, arra figyeltünk, hogy látja-e valaki, aki emiatt beszólna. Ez az, ami Orbán szerint a normális (pesti) meleg élet. Klasszikussal szólva: lószart, mama!

Orbán hétfői szürreális gondolatmenete a következő pontokban foglalható össze: Magyarország egy toleráns ország, ami nem azt jelenti, hogy "tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk, mint a sajátjainkat" (1:16). A melegség is egy ilyen életfelfogás (1:19), de szerencsére ez az egyébként csak nagyvárosi kozmopolita környezetben jelentkező izé Budapesten egészen normális mederben folyik (2:20). Méltó zárásként pedig kifejtette, hogy "ha bármelyik irányba elmozdítjuk ezt a rendszert, akár mi erőteljesebb szabályokkal lépünk föl, akár a homoszexuálisok közössége kirívóbb magatartást tanúsít, akkor szerintem a mostani békés, nyugodt és egyensúlyi állapot meg fog bomlani" (2:35).

Nem fogok belemenni abba, hogy az nem életfelfogás kérdése, kibe vagyok szerelmes, hogy kivel élvezem a szexet, kivel tudom elképzelni a párkapcsolat mindennapjait. Még abba se, hogy Magyarország Budapesten kívüli részén mennyire lehetetlenül nehéz ma melegnek lenni: nincs hol ismerkedni, szórakozni, nincs közösség, ahová biztonságba lehet vonulni. Azért sincs, mert a miniszterelnök a homofóbia elleni világnapon kirekeszt és fenyeget.

A lényeg ugyanis a válasz kezdete és vége, ami bár első hallásra melegekről és a melegeknek szól, igazából akárkihez és mindenkihez lett címezve. A miniszterelnök kirekeszt, mert miközben arról delirál, hogy bár Magyarország komoly és toleráns ország, ez nem azt jelenti, hogy "tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk, mint a sajátjainkat”. Tehát aki magyar, annak az életfelfogása nembuzi, a buzi életfelfogást követőek pedig nemmagyarok. Hogy ki tartozik a miniszterelnöki T/1-be, azt nyilván a miniszterelnök maga dönti el: akik ettől különböznek, azokat tolerálják (vagy sem).

Ugyanis az egész lélegzetelállító sötétkedés méltó zárásaként az országétól eltérő életfelfogást követő nemmagyarokat meg is fenyegeti a miniszterelnök: "ha bármelyik irányba elmozdítjuk ezt a rendszert, akár mi erőteljesebb szabályokkal lépünk föl, akár a homoszexuálisok közössége kirívóbb magatartást tanúsít, akkor szerintem a mostani békés, nyugodt és egyensúlyi állapot meg fog bomlani.”

Adódna itt jó néhány kérdés, például hogy a miniszterelnök szerint mégis hol fekszik a kirívóság határa? A táska alatt megfoghatom a pasim kezét, vagy majd csak otthon? Az sem egyértelmű, hogy erre a kényes egyensúlyi állapotra iráni példára a Fülkeforradalmi Gárda vigyáz majd, vagy személyesen az érpataki polgármester? Ezek kétségkívül fontos részletkérdések, de eltörpülnek amellett, hogy Orbán szerint a saját alapvető jogaikért kiálló emberek, akik a mostani beszédben történetesen a melegek, jobban teszik, ha befogják a szájukat és jól meghúzzák magukat, mert a végén vagy jönnek az “erőteljesebb szabályok” vagy megbomlik “az egyensúlyi állapot”.

Akármennyire gondolkozom, egyszerűen nem jut eszembe olyan példa a történelemből, ahol ez sikerre vezetett. Ahol a kirekesztettség békés, nyugodt és egyensúlyi állapotát elfogadták, internalizálták másod- vagy harmadrendűségüket, ott semmi sem történt. Orbán szerint Nyugaton a melegek “provokálnak”, ezzel pedig maguknak ártanak. Aha.

Tegnapelőtt a menekültek hazatoloncálásának kapcsán hadovált a miniszterelnök a melegekről ilyen kontextusban, de nyugodtan illeszünk be bármilyen alanyt a beszéd megfelelő helyeire: zavarja a cigányokat, hogy szegregálják őket? Ne provokáljanak azzal, hogy ezt szóvá teszik, mert jönnek majd az erőteljesebb szabályok, meg a híres békés, nyugodt, egyensúlyi állapot megbomlása. Zavarja a zsidókat, hogy a kormány elhazudja a történelmet? Ne provokáljanak alternatív emlékművekkel, mert jönnek majd az erőteljesebb szabályok, meg a békés, nyugodt, egyensúlyi állapot megbomlása. Zavarja Önt bármi a NER működésével kapcsolatban? Fogja be a pofáját, különben jönnek az erőteljesebb szabályok meg a békés, nyugodt, egyensúlyi állapot megbomlása.

Hát nem.

Elmondhatatlanul elegem van abból, hogy a NER, miközben az utolsó rozsdás szögig szétlopja a hazámat, “csak a legfelsö tízezer számára eredményez jólétet, és az oda való bejutás is immáron csak családi, vérségi alapon lehetséges”, egy ideje a magánéletem egyre több pontját is szeretné saját szája íze szerint szabályozni. Akárhányszor, akármilyen hangosan mondja el a miniszterelnök vagy bármelyik táskahordozója, hogy szerinte én aberrált vagyok, amazok meg szegregálva jók, emezeket meg ki kell tiltani a közterületekről, azok meg húzzanak haza Szíriába és különben is kuss, akkor sem vagyok hajlandó megfelelni nekik. Így egyszerűen nem lehet élni. Nem fogom be a számat, nem költözöm külföldre, nem ügyelek a NER békés, nyugodt egyensúlyi állapotára és leszarom a fenyegetéseit. Ezért mentem ki tegnap délután tüntetni a menekültekért, mert velük ellentétben én még legalább úgy-ahogy megtűrt polgára vagyok az országnak. De előtte a Kossuth téren még “provokatívan” megcsókoltam a pasimat. Ahogy Rosa Parks is “provokatívan” ült le a buszon Montgomeryben, ahogy előtte Emmeline Pankhurst is “provokatív” volt Angliában, ahogy előttük pedig Jézus “provokatívan” kiparancsolta a kufárokat a templomokból. Vegyük már végre észre, hogy mindent és mindenkit megfojtanak és mindent tönkretesznek, aki és ami nem ők. És mi minden vállrándítással, minden meghunyászkodással, minden kussolással ehhez asszisztálunk.