Megboldogult Komár László, a „magyar Elvis” egyik, a szocialista Magyarország izolációját jellemző története szólt arról, hogy fiatal énekesként mozgóképet nem, csak fotókat tudott Elvis Presleyről szerezni. Ezért a különböző táncmozdulatokat, csípőkörzéseket és lábrázásokat megörökítő fázisképeket fejben próbálta „összekötni”, leutánozni.

Ma már minden külföldi fotót, videót és cikket megtekinthet Magyarországon bárki, aki tudja az internetet használni, mégis sokszor van olyan érzésünk, mintha még mindig a töredékes részinfókat próbálnák egyesek összekötni a saját fantáziájuk alapján. Mint most, amikor pár nap alatt körbeszaladt a magyar sajtóban az információ, miszerint Orbán Viktort a valóban mérvadó politikai magazin, a Politico „Európa legmeghatározóbb emberének” meg „Az Év Emberének” nevezte, egy 28 fős lista első helyén szerepeltetve. Ez persze így, ebben a formában nem igaz.

Nézzük először a listát! A magazin szerkesztőinek deklarált szándéka volt, hogy a összeállítás során azokat a politikusokat kihagyják, akik már önmagában a posztjuk okán is meghatározó jelentőségűek Európa életében. Ezzel magyarázzák, hogy  Angela Merkel német kancellár vagy François Hollande francia elnök eleve szóba se jöhetett. Leegyszerűsítő kép lesz, de szerintem jellemző:

ez a lista olyan, mintha a legjobb kosárlabdázót keresnénk, de csak a 180 centi alatti játékosok körében.

Gondoljunk bele: ha Orbánt, és vele a belpolitikai elfogultságot kiveszem a képből, és csak a maradék listaszereplőkkel számolok, vajon szerintünk Angela Merkel vagy a belga popsztár, Stromae (5. hely) a „meghatározóbb” Európában? David Cameron vagy Panti Bliss, a 12. helyre került írországi transzvesztita aktivista határozza meg inkább a kontinens jövőjét?

Ha pedig tartalmilag nézem, akkor sem örülhetünk igazán az aranyéremnek. Orbán Viktor ugyanis a Politico értékelése szerint sem az Európa érdekét szolgáló, következetes és komplex munkával érdemelte ki a figyelmet. Egyetlen ügy, a menekültekkel kapcsolatos, durván elutasító álláspontja okán lett „meghatározó”. Kormányzásáról azonban még e cikk (kevésbé idézett része) is azt írja, hogy olyan módszerekkel kényszerítette térdre (eredetiben: lőtte térden) a magyar civil szervezeteket, a független sajtót és az igazságszolgáltatást, amelyeket még Putyin és Erdogan is csodálna.

Az meg némiképp elnagyolt pánikreakció, hogy a Politico újságírója Orbán politikáját egyenesen Európa új normájának nevezi, számos példát hozva arra, hogy melyik európai párttól és politikustól véli visszahallani a magyar kormányfő szavait. Az például egészen biztos, hogy az 1972 óta működő, francia szélsőjobboldali Nemzeti Front nem Orbántól tanulta, hogy hogyan kell utálni a bevándorlókat. A spanyol Podemos a menekültek mellett szokott tüntetni, az Orbánnal esetleg rokonítható euroszkepticizmusa pedig újbaloldali gyökerű. A brit konzervatívok vonatkozó álláspontját is nehéz Orbánnal egy platformra helyezni, ugyanis ők a gazdasági bevándorlók fogalomkörébe bizony beleszámolják a százezernyi angliai magyar munkavállalót is. Az pedig végképp nonszensz, hogy az amerikai milliárdos Csurka-Torgyán küvé, bizonyos Donald Trump Orbánról venne példát – de ha véletlenül így lenne, azt pláne ne tekintsük dicséretnek, Trump ugyanis akkora bunkó, amekkorával az ősember még mamutra vadászott.

Ha az aranyérem valódi súlyát próbáljuk meghatározni, érdemes lehet egy új keletű kifejezést, az unikornist idehozni. A feltörekvő startupok világában használják azokra a cégekre, amelyek még kvázi semmit nem csináltak, de elméletileg (ez fontos) már egymilliárd dollárt érnek. Hogy jön ki ez a brutális szám? A vállalkozásnak van egy ígéretes ötlete, melynek kidolgozásához (prototípus, tesztoldal stb.) pénzre van szüksége. Egy nagyobb befektető egy minimális tulajdonrészért (valamint nagyon szigorú garanciákkal körbebástyázott jogokért) cserébe a cégbe invesztál – na, és ezt a tulajdonrészre vetített befektetést felszorozzák a teljes cégre. Kap például 1 százaléknyi üzletrészt, és betesz tízmillió dollárt; innentől elméletileg a cég 100 százaléka egymilliárd dollárt érhet. De persze nem ér ennyit, ebben a fázisban sem a tőzsde, sem valamelyik piaci mamut nem ilyen áron értékelné. Sőt, ha kiderül, hogy mégsem fogja a világot megváltani a fixis biciklin elfogyasztott fair trade kávé kiömlését elhárító impregnált szakállelőke-mobilalkalmazás, akkor holnap a cég már nem unikornis lesz, hanem múltidő. Kipukkan a lufi.

E tekintetben Orbán Viktor is sokkal inkább unikornis. Van egy ötlete, ami kétségkívül újszerű megközelítés a szélsőjobboldalon kívüli európai politikában. Mármint hogy minden terrorista migráns, ergo minden rovar bogár. Ez ideiglenesen megtolta az itthoni népszerűségét, és Európában az irreleváns, kicsit szégyellt kategóriából a kocsmai balhézó fráter szerepébe került át. Valóban úgy viselkedik, hogy jobban odafigyelnek rá a törzsvendégek, mint az ír transzvesztitára vagy a lengyel püspökre. De ne tévedjünk: azt, hogy mi történik Európával, továbbra sem Orbán Viktor fogja meghatározni. A magyar határokon belüli teljhatalomnak nyoma sincs külföldön. Ha pedig Európa képes lesz megnyugtatóan rendezni a menekültek ügyét, megint csak egy olyan magyar politikust látunk majd magunk előtt, aki például törvénybe foglaltatja, hogy a veje is nyerhet közbeszerzést.