Először a mobilját vették el, ami egyfelől nem volt kunszt, másfelől tudni kell, mikor és hol lehet megcsinálni, a kamerák mindent látnak. Éppen becsörgött neki a lottózó előtt, az anyja hívta, ő kikaparta a zsebéből, ahogy azt mondta, szia, anya, már ki is kapták a kezéből. Hiába futott volna utánuk, többen voltak, erősebbek voltak, szemetelt a hideg eső, bent egy tag sorsjegyet kapargatott, aztán leolvasta a szájáról, bazmeg, nyertem háromszázat, és rázta az öklét. Másnap a búcsúzó Dóra mobiljáról meg is csörgette az anyját, nem vette föl.

Elvették a mobilját, nem mondhatta meg otthon, mert a másikat, amely szintén okos volt, beleejtette a Dunába. Vodkáztak a Dórával, aki soha nem engedett neki semmit, neki nem, a mobil meg kiesett a kezéből a hídon. Olyan furcsa volt, hogy nem is hallotta, ahogy csobban. Csilingelve nevetett a Dóra. Nem mondhatta meg a nagyinak, hogy nincs mobil. Két telefon fél év alatt a nagyinak is sok.

Tudta, hogy kik csinálták, Magas, Ráró, akinek lófeje volt, Bézi, Dzsörzi és a kis Elek. A Magas volt a főnök, kábé ez volt erősorrend. Ha besétáltak az iskola udvarára, csönd lett. Boltból soha nem vittek semmit, esetleg kínaitól. Azt is csak a piacon.

Amikor a kollégium kerítésének nekidöntötte a biciklijét, már ott álltak körülötte. Honnan kerültek oda ilyen gyorsan, nem értette. Vigyorogtak, mint a vadalma, bólogattak. Milyen szép jószág. Kényelmes ülés, na, jó, egy kis fényezés ráférne, de a fékek, ki is próbálták, perfektek. A világítás is perfekt. Mit jelent, hogy perfekt, kérdezte a kis Elek. Kuss, kicsi, kuss.

- Ki szerelte meg így? – érdeklődött Bézi.

- Én.

- Aha. Szóval azt mondod, tudsz szerelni? – ezt meg Ráró kérdezte.

- Ha egyedül lennénk, téged is megszerelnélek.

Magas kivette a kezéből a láncot, amivel le akarta zárni a kerékpárt, tanulmányozni kezdte.

- Na, tünés – szólt halkan.

- Hess, kisköcsög – vigyorgott a kis Elek. Alacsonyabb volt, mint ő. Ennek nem szólt vissza, mert minek, közelebb lépett Magashoz, az arcába bámult, érezte, hogy verdesi a combját a lánc. Elvoltak így egy ideig. Dzsörzé közben rágyújtott. Végül ő megfordult, elment. Otthon azt mondta, nagyon fáradt, a gépet se kapcsolta be. Elhevert az ágyán, kétszer kiszólt, hogy de tényleg semmi baj, nagyi, nem vagyok beteg, nagyi, Dórára gondolt, aki kiment a nővéréhez Zürichbe, aztán elővette az egyik újságot az ágy alól.

Azon gondolkodott, ha lenne laptopja, most az jönne. De nincs laptopja, ez a tetű lassú, otthoni gépe van csak, vírusos is, folyton a nagymamának kell cuki videókat mutatni. Sok vinnyogó, röhögő kisbabát. Pénze általában nincsen. Az apja küld neki bentről, a nagyi odaadja, nem mindig az egészet. Az apja még másfél évig küldi a pénzt, aztán adhatja maga is. Azon gondolkodott, legközelebb mijét veszik el.

Tudtak úgy menni, mert persze ügyesek voltak, hogy mindig takarásban legyenek. Kifigyelni azokat a szegleteket, ahol nem lát a kamera. Mindenütt elnyúlnak a sötétebb sávok. Olyan sarkok, ahol el lehet szívni a staubot, dugni lehet. Ahol megnézheted, mi dagad a még meleg retikülben. A kisbolt melletti kapualj már nem volt jó. Tudták ezeket a helyeket, és amikor kellett, úgy közlekedtek, mint akik aknamezőn járnak, ha csak egyszer rossz helyre lépsz, annyi. Őt is egy ilyen saroknál kapták el újra, nem bántották, finom mozdulattal betaszították a két házfal közti sarokba, körbe állták.

- Vetkőzz – súgta Dzsörzi.

- Micsoda?!

- Csontig, bazmeg – talán megütötték, inkább nem. Érdeklődve tekintett rá öt szempár, na, most mi lesz. Mi lenne, faszfejek. Levetkőzött. Az alsó gatyát is le kellett. Elvitték mindenét, a kis Elek még visszalépett, és bemutatott. A kis Eleké lett a pár zoknija. Este hat volt, jöttek haza a gyerekek a zongoraóráról, a bábszakkörről. Ő meg toporgott a sötét sarokban csontig meztelenül, néhány méterre hevert egy hajléktalan. Két lámpa alatt kell elsuhanni, hogy addig érjen. Fázott, közben izzadt is. Nem attól izzadt le, hogy ezt csinálták vele, hanem hogy mit mond a nagyinak. Nekilódult. Nem csattogott a talpa alatt az utcakő. Lekapta a hajléktalan kabátját, aki horkanva fordult, közben földöntötte a boros flakont, ő meg ott állt a szesz tócsájában. Még két sarkot kellett futni hazáig. Egy lány kitért előle, a falhoz lapult, kikerekedett szemmel nézte a csupasz lábszárát, a cipőtlen lábát. A nagyi nem engedte be a lakásba a kabátot. Rögtön kidobta az ajtó elé.

- Ittál?

Aztán a vacsoráig nem beszéltek.

- Na, figyelj, nagyi – kezdte. - Az történt, hogy elcsúsztam egy hatalmas kutyaszaron, és mindenem… olyan lett. És kaptam ezt a kölcsönkabátot, és majd vissza kell adnom, csak…

- Az alsógatyád is szaros lett?! – a nagyi szedett még neki a grízgaluskából. – Jaj, te szegény kisfiú – könyökölt az asztalra. Neki megállt a szájában a falat, letette a villát. Megfeszült a nyakában az izom.

- Ne mondd többet, nagyi, hogy szegény, érted?

Öreg, homályos szemüveg nézett rá, remegett az orron.

- Nem vagyok szegény!

- Kisfiam, ne legyél olyan, mint az apád.

A villával mutatott az öregasszonyra.

- Te vagy az anyja, nem?

Hallgattak, a nagyi fölállt elpakolta a maradékot, csörgött a tányérral, elővette a rumos üveget. Kiesett a kezéből az egyik villa, táncolt a konyhakövön.

- Anya nem hívott itthon? – kérdezte, miközben ő hajolt érte, az öregasszony megvonta a vállát.

- Téged hív, ha akar valamit. Nem keresett a kisokosodon? – a nagyi így hívta a mobilt, kisokos.

Napokig figyelte őket. Tudta már, kikkel üzletelnek, kicsoda vette meg az ő kerékpárját, másokét, egyszer leszállítottak a tagnak egy elektromos rokkantkocsit. Fémvázas bevásárló kocsikat. A mobilokat a kis Elek vitte a piac melletti boltba, a parkoló őrével is volt dolguk, kisebb, nagyobb dobozokat cserélgettek.

Aztán eljött a pillanat, hogy megfogja a kis Eleket. Nem volt nehéz. A fiú mindig bement a piacra halakat nézni. Olyanok voltak neki a halak, mint másnak a mesék. Szörnyek, szépek, kedvesek, félelmetesek. A harcsáknál eltátotta a száját. A pontyokon vihogott. A kecsegéket láthatóan nem értette. Amikor kis Elek kijött a piacról, berántotta egy olyan sarokba. Nem tudott minden ilyen sarkot vagy szegletet, de ez biztosan egy ilyen jó sarok volt. Nem látott bele a kamera.

Mi lenne az ilyen sarkok nélkül, tényleg?! Nem lehet az egész világot kivilágítani. Nem járhat az ember zseblámpával a seggében!

- Ezért meg fognak ölni – vigyorgott a kis Elek, akkor is csálézta a vigyor a száját, amikor megkapta a harmadik taslit. Kicsavarta a karját, guggoltatta, a hátába nyomta a térdét, ne kapjon levegőt. Három mobil volt nála, meg két karton cigaretta.

- Eltörik a kezed, ha ezek nélkül mész vissza, tudod?

- Dögölj meg! – a kis Elek sírt, de nem alázta meg magát.

Másnap elég hamar megtalálta őket. Füstöltek a piac mögött. Egyenesen ment oda hozzájuk, beállt a fa alá, takarásba. Kirakosgatta a földre a mobilokat, a cigarettát, tessék, faszfejek. Addigra körbeállták, érezte, ha egyet mozdul, rárontanak. A kis Elek persze hiányzott.

- A kis Elek küldte – mondta, még hozzátette –, velem.

- Veled? – közelebb léptek. Már megérezte a cigaretta szagát.

- A kis Eleknek eltört a keze – szólt Bézi.

- Bántani fogtok? – úgy mondta, mint aki nem fél.

- Ne félj – mondta Magas.

- Fél a kurva anyád.

- Azt mondtad, hogy anyám kurva? És a tiéd? - Magas vihogni kezdett, tenyérrel verte az oldalát, meg a combját, nagyokat csattant minden ütés, vele nevettek a többiek, Bézi nyála fröcsögött, a lófejű Ráró fölemelt egy téglát, lóbálni kezdte, közben mintha azt nézte volna, hova üssön. Egy anya akkor is szent, ha kurva. Ha elmegy, akkor meg még szentebb. Már a hátán csorgott az izzadság.

- Ne félj már, bazmeg! – paskolta meg a vállát Bézi.

- Meg fogtok ölni? – kérdezte, hirtelen nyugalom áradt szét benne. A keze ökölbe szorult. És ütött volna, ha Magas meg nem szólal.

- Beveszünk. Akadt egy üres helyünk – bólintott Magas, lehajolt a mobilokért és a cigiért, röhögött. A többiek is röhögtek. Leengedte a kezét, milyen jó lett volna lehunyni a szemét. De még nem hitte el, hogy megcsinálta.

Aztán ahogy táncoltak végig a fényben ázó körúton, és viháncoltak, bokszolták a vállát, új fiú, új fiú, beszerelte magát az új fiú! valahol a macskás színháznál Magas megragadta, a falhoz lökte, hogy nyekkent.

- Jól van, Szerelő – lihegte Magas az arcába.

Ütni akart, de egy mobil csúszott a kezébe. Az ő mobilja volt.