Balavány György megvédett engem, nagyon szépen köszönöm, rám fér.

Mint a kedves olvasó talán emlékszik, én élesen megbíráltam Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselőt, volt miniszterelnököt, mert – a hatalmi ágak elválasztására és az ártatlanság vélelmére való tekintet nélkül – börtönnel kecsegtette a jelenlegi kormányrendszer különféle tényezőit. (Korábban meg a külhoni magyar nemzetiségekkel kapcsolatos politikai magatartása miatt kritizáltam.)

Alig jelent meg a börtönbezárós-fenyegetős ügyben a bírálatom Gyurcsány miniszterelnök úrral szemben, pontosan ugyanilyen bebörtönzést ígérő, fenyegetőző nyilatkozatok láttak napvilágot Vona Gábor képviselő úrtól (Jobbik) és Szél Bernadett képviselő asszonytól (LMP). Én ezt a magatartást ellenzem, mint ahogy általában ellenzem az ellenfelet – és az ellenfél: Orbán Viktor regnáló miniszterelnök – dehumanizáló viselkedést, ebben némi önbírálatot is kellett gyakorolnom. De ez a problematikus beszédmód nemcsak Gyurcsány volt miniszterelnök, képviselő úr hibája, hanem többeké.

Én Gyurcsány miniszterelnök úrral politikai vitában állok jó néhány kérdésben, ráadásul fontosnak tartanám, hogy az ellenzék körében (amelynek a sikerét óhajtom) uralkodóvá válnék az alkotmányos, jogállami, toleráns és demokratikus szellem. Ez a vita tárgya.

A kitűnő közíró, Balavány György azonban, úgy látszik, féktelenül gyűlöli Gyurcsány Ferencet. Ezen az úton én nem óhajtom őt követni. Azt se helyeslem, hogy Gyurcsány volt miniszterelnök egykori kormányzását elferdített idézetekkel, mérhetetlen túlzásokkal és lódításokkal bírálják. (Semmi bizonyítékot nem ismerek arra például, hogy Gyurcsány úr állítólag titkosszolgálatokkal figyeltetett meg újságírókat és más közszereplőket, ilyesmiről soha nem hallottam. Negatívumokat – hogy valaki valamit nem tett – nehéz bizonyítani, de ezt az egész históriát nem tartom hihetőnek.)

De hát nem erről, nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor kormányzásáról van szó. Akármennyire helytelenítem (s emellett kitartok), hogy Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor és Szél Bernadett – elveszítve a mértéket – fenyegetőzik, Orbán Viktor nem fenyegetőzik, hanem valóban, ténylegesen szétverte a független sajtót és rádiót, propagandaeszközzé silányította a közszolgálati médiákat, a kormány eszközévé züllesztette az alkotmányunk szerint független Magyar Nemzeti Bankot, Állami Számvevőszéket, főügyészséget, versenyhivatalt, támadja (részben – de egyelőre csak részben – sikeresen) a független bíróságokat és az ombudsmani hivatalokat, illetéktelenül beavatkozik a települési önkormányzatok önálló munkájába. Jogszabályokat fogadtat el a civil társadalom autonóm egyesüléseinek üldözésére. Rendszeresen megsérti a hazánkban ratifikált, becikkelyezett (tehát magyar jognak tekintendő) európai és nemzetközi jogot, megszegi a hatályos nemzetközi és bilaterális szerződéseket, és nem tartja be Magyarország érvényes nemzetközi kötelezettségeit.

Ezek nem kampányszónoklatok, hanem hatalmi aktusok. Méghozzá kivétel nélkül mind törvénytelenek, alkotmányellenesek, jogellenesek. Éppen ezért súlyosabban esnek a latba. Őrizzük meg az arányérzékünket.

Én fontosnak tartom, hogy az ellenzék körében legyen bírálat, önbírálat, vita, polémia, gondolatszabadság – akkor is, ha a közönség (érthetően) leginkább arra vágyik, hogy az Orbán-kormányzatot akkor lássa, amikor a háta közepét. A közönség egységre, összefogásra, közös cselekvésre vágyik, nem „meddő” eszmecserékre.

De ha lemondunk a szabad gondolkodásról és szabad vitáról az ellenzék körében, akkor nem leszünk különbek Orbán úr követőinél és az orbáni államrendszer általános erkölcsi és politikai beállítottságánál. S akkor meg minek az egész?...

Ugyanakkor – tisztelettel megköszönve Balavány György úr lekötelezően nagylelkű védiratát – mégis arra kell összpontosítanunk, hogy csökkentsük vagy megszüntessük Orbán Viktornak és csoportjának a hatalmát, még akkor is, ha tudomásunk van az ellenzék hibáiról, fogyatkozásairól, időnként aggasztó gesztusairól is. Nyugalom.