Kevéssel a választások előtt igazán nincs kedvem egyáltalán beleszólni pártügyekbe, és különösen ahhoz nincs, hogy az ellenzéket bíráljam, ha nem föltétlenül muszáj. Van az ellenzéknek baja elég, bár egy nem különösebben népszerű ember újságcikke aligha számít.
De az ügy, amit kénytelen vagyok szóba hozni, igenis számít.
Én számtalan dologban elfogadhatatlannak tartom Gyurcsány Ferenc és a DK politikáját, nem is szavaznék rá, ami érdektelen.
Az viszont, amit a szektáján belül bizarr személyi kultusznak örvendő Gyurcsány Ferenc (kétszeres magyar miniszterelnök) mostanában beszél, nem érdektelen.
Gyurcsány Ferenc azt mondja, hogy hatalomra kerülése esetén (ami nem túl valószínű, de az ördög nem alszik) börtönbe kerülnének az Orbán-kormány tagjai családostul (!), és börtönbe kerülne Polt Péter legfőbb ügyész.
Gyurcsány Ferencnek, aki nem közvádló és nem bíró, semmi köze nincs hozzá, se kormányon, se ellenzékben, hogy ki kerül börtönbe, s ki nem. Nem fenyegetheti meg politikai ellenfeleit és családjukat (!). Megtorlással fenyegetőzni a diktatúrák híveinek a szokása, ez demokratikus politikai küzdelemben megengedhetetlen és elítélendő. A jogállam helyreállítása magában foglalhatja különféle ügyek kivizsgálását, és ezt javasolhatja a választási harcban bármelyik politikus – de bűncselekmény alapos gyanújának kijelentésére nem politikusok jogosultak, és még az ügyészség se mondhatja valakire, hogy ülni fog, legföljebb annyit: ülnie kellene.
Az nem bűncselekmény, hogy valaki politikailag szemben áll Gyurcsány Ferenc pártjával, és a demokratikus jogállam erkölcse megköveteli, hogy az ellenfél emberi méltóságát tiszteletben tartsák. Vitatkozni kell az ellenféllel, nem pedig fenyegetni. Az, hogy ezt az egyszerű és közismert szabályt Gyurcsány Ferenc ellenfelei se tartják be, nem érv. Azért érdemes valakinek valamelyik ellenzéki pártra szavaznia, mert föltételezi: különb, mint a kormányzat irányítói. Nos, Gyurcsány Ferenc beszéde (mint beszéd) nem különb – sőt: a magát nyeregben érző Fidesz-KDNP csak (csak!) törvényesen óhajtja folytatni a magyar demokrácia maradékainak a fölszámolását, megtorlással, terrorral nem fenyegetőzik. (Az emberi jogi csoportok üldözését is alkotmányt érintő, kétharmados országgyűlési többséget igénylő törvénnyel kívánja megoldani, mert 1. így a törvényjavaslatot aligha fogadja el a parlament, tehát ebből nem lesz törvény, azaz nem lesz belőle nemzetközi botrány, és mert 2. így xenofób és jogellenes uszítását folytathatja, „migránssimogatónak” stb. bemutatva az ellenzéki képviselőket, de 3. az üldözést az eddigi módszerekkel is parádésan lehet űzni.)
A volt miniszterelnök még azt is kilátásba helyezi, hogy jobboldali újságíróknak „menniük kell” és „felelniük kell” (nem világos, hogy itt a közszolgálati médiákra gondol-e csak). Újságírók elbocsátása, „felelősségre vonása”, médiák beszántása tudtommal olyasmi, amit az ellenzék ellenez. Gyurcsány Ferenc megfontolásra javasolhatja, hogy szerinte miként lehet tárgyilagosabbá és színvonalasabbá tenni a közszolgálati rádiót és tévét meg az állami hírügynökséget, de elbocsátásokról és felelősségre vonásokról ne ábrándozzék, mert az nem a kormány előjoga, és a cél – tudtommal – a közszolgálati médiák autonómiája (függetlensége). E körül a téma körül már 1990 óta komoly harcok folynak, és az összes felek alaposan kiviselték magukat, bár a csata Hankiss és Gombár leváltásával kezdődött, ami kétségtelenül a jobboldal (az Antall-kormány) felelőssége. De a jobboldal visszakapta ezt, ami mindig is helytelen volt, és helytelen marad. Akkor is helytelen, ha az érthetetlen okokból Pesten „baloldalinak” nevezett Gyurcsány tenné meg; nagyon remélem, hogy evvel a beállítottsággal magányosan, egyedül áll az ellenzék körében. (Ahol kollégáinak ezt ki kellett volna kérniük maguknak, s ezt nem nekem kellene megírnom kedvetlenül, ezer más teendőm közepette. Nem tudom, miért olyan udvariasak Gyurcsánnyal, aki harsányan, vígan rágalmazza őket minden – rendelkezésére álló – hullámhosszon és fölületen.)
Ha Gyurcsánynak lenne ötlete ennek a nehéz problémának a megoldására, akkor szívesen meghallgatnánk. De újságírók fenyegetése Erdoğan, Putyin, Duterte és hasonlók módszere (mostanában Strache, a szélsőjobboldali osztrák alkancellár akarja „rendbe tenni” az ORF-et), a sajtóellenes őrjöngések pillanatnyi világcsúcstartója pedig nem más, mint Donald Trump, akire Gyurcsány – nem fizikailag – egyre jobban hasonlít.
Gyurcsány idegenellenes demagógiáit és hagymázos gazdaságpolitikáját most nem taglalom.
Gyurcsány Ferenc nem demokrata, nem liberális, nem baloldali. Hogy micsoda, az nem is sejthető.
Mindenesetre emlékeznie kellene rá, hogy békés kormányváltásra készülő laza pártszövetség tagja, amelynek nem célja a véres forradalom, számonkérés, leszámolás. Nyilvánvalóan neki se, csak felelőtlenül, összevissza beszél.
Egyébként továbbra is okos, tehetséges ember, ügyes taktikus, szórakoztató szónok. Egyaltalán nem óhajtom, hogy baja essék. Neki és rokonszenves családjának jó egészséget, jó kedélyt és lelki békét kívánok. Meg sok sikert, csak nem politikait.
