Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
A külügyminiszter felmentését kezdeményezi Juhan Parst észt kormányfő az ország elnökénél amiatt, hogy a titkosszolgálat vizsgálata szerint fontos és bizalmas iratok tucatjai tűntek el a külügyi tárcánál.
Erki Peegel észt kormányszóvivő szerint a miniszterelnök személyes találkozón az önkéntes távozást javasolta Kristina Ojuland külügyminiszternek. Mivel Ojuland nem volt hajlandó lemondani, a kormányfő a köztársasági elnöknél kezdeményezi felmentését. A menesztés oka a titkosszolgálat jelentése, valamint az iratok eltűnése.
A 38 éves Kristina Ojuland 2002 januárjában lett külügyminiszter. Ő is, akárcsak a kormányfő az Észt Reformpárt tagja. Az elveszett dokumentumok miatt, amelyek tartalmát nem hozták nyilvánosságra, de az 1996-2004-es időszakból származnak, a külügyi tárca vezetőjének menesztését követelte igen harsányan az észt ellenzék is.
Az észt titkosszolgálat hétfőn még azt közölte, a külügyminisztériumnak ez év márciusáig van ideje arra, hogy választ adjon a történtekre illetve, hogy megtalálja a hiányzó papírokat. Amennyiben ez nem történik meg, akkor bűnügyi vizsgálat indul az ügyben.
Tavaly Margus Hanson akkori észt védelmi miniszter lakásából loptak el egy aktatáskát tele dokumentumokkal. A politikusnak le kellett mondania tisztségéről, mert a törvényi tilalom ellenére hazavitte a titkos okmányokat.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.