Életminőségét például a magyaroknak mindössze a 36 százaléka tartja jónak, szemben például - az objektív mutatószámok alapján nálunk alig jobban élő - csehekkel, akiknek 63 százaléka elégedett az életkörülményeivel. Még drámaibb a kontraszt, ha a magyarok életérzését a - gazdasági és szociális mutatók szerint bőven mögöttünk járó - lengyelekével hasonlítjuk össze, akiknek 49 százaléka tartja jónak életminőségét. Hasonló eredményre jutunk, ha a szlovákok (48 százalék), a litvánok (51 százalék), vagy éppen a lettek (43 százalék) életérzésével hasonlítjuk össze a magunkét.

Délen jóval elégedettebbek

A nyugat-európai államokról pedig már beszélni sem érdemes: a magyar adatok mellett döbbenetesnek tűnik Dánia és Luxemburg 95 százalékos, vagy Hollandia 93 százalékos elégedettségi mutatója. De irigylésre méltó a – politikailag és földrajzilag ugyan nem, kulturálisan azonban a jelek szerint inkább nyugat-európainak számító - szlovének derűje is: délnyugati szomszédunk lakosságának 83 százaléka elégedett az életével.

A politikai értelemben vett Nyugat-Európának is megvan ugyanakkor a maga fekete báránya: Portugália, amelynek lakossága majdnem olyan rosszkedvű, mint a magyarok. A Magyarországgal nagyjából azonos méretű és lélekszámú hispániai ország lakosságának mindössze a 37 százaléka elégedett az életminőségével, sőt a körülményeit nagyon rossznak tartók aránya (16 százalék) két százalékponttal még magasabb is, mint hazánkban (14 százalék).
Hasonló a helyzet a gazdaság megítélésének tekintetében: a magyarok 83 százaléka tartja rossznak az aktuális helyzetet, s mindössze 15 százalékuk jónak. Sovány vigasz ugyanakkor, hogy e téren már nem mi vagyunk a legborúlátóbbak: a lengyel lakosságnak a 85, a portugálénak pedig a 94 százaléka tartja rossznak a gazdaság helyzetét.

Még jobb a relatív pozíciónk a munkaerőpiac megítélését tekintve: a magyaroknak „mindössze” a 88 százaléka pesszimista ebből a szempontból, szemben a lengyelek 97, a szlovákok, a portugálok és a németek 95-95, a görögök 91, és a franciák 90 százalékával. Jellemző ugyanakkor, hogy bár a munkaerő-piaci statisztikák szerint valahol az erős középmezőnyben helyezkedünk el, a helyzet megítélésében a legborúlátóbbak közé tartozunk.

Panaszkodó nép vagyunk

Ez a séma egyébként az összes vizsgált területre jellemző: a helyzet megítélése Magyarországon mindig rosszabb a mutatószámok által indokoltnál. Ugyanez mutatkozik meg azoknál a kérdéseknél is, amelyek az unión belüli relatív helyzetünket firtatják: a magyarok következetesen az utolsó helyekre sorolják hazájukat az unión belül, miközben az adott szempontból általában ha nem is az élvonalba, de mindenképpen az uniós középmezőnybe tartozunk.

A panaszkodás országa vagyunk – ad egy lehetséges magyarázatot az Eurobarometer eredményeire Erős Ferenc szociálpszichológus, aki úgy véli: a magyarok gondolkodás- és érzésmódját egyfajta „mormogási attitűd” hatja át. Erős Ferenc szerint a közbeszédet, a társadalmi diskurzust is ez uralja, ami mintegy fenntartja a „panaszkodás kultúráját.” A hvg.hu-nak nyilatkozó szociálpszichológus szerint az okok szerteágazók: szerepet játszanak az „örök vesztes” történelmi tudata, de a (közel)múlt feldolgozatlan feszültségei is.