szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Horribilis összegű kifizetetlen villanyszámlája van Szlobodán Milosevics volt jugoszláv elnöknek és nejének, Mirjana Markovicnak.

A Milosevics-család közel 1,3 millió forintnyi összeggel, 400 ezer dinárral tartozik a Morava menti villamosműveknek, csak a házaspár ingatlanjainak egyike, a család pozsareváci háza után, pedig évek óta nem is laknak benne.

Közönséges halandóknál Szerbiában általában már húszezer dináros tartozás felett kikapcsolják a villanyt, de a legsúlyosabb háborús bűntényekkel, egyebek mellett népirtással vádolt Slobodan Milosevics és az Interpol által körözött felesége szemlátomást nem tartozik közéjük.

A Kurir című belgrádi napilapnak megerősítették a vállalatnál, hogy a pozareváci "luxuskomplexum" kap áramot, noha a villamosművek igazgatója azzal fenyegetőzik, hogy ez nem folytatódhat sokáig így, mert - mondja - minden fogyasztó "egyenlő", s még Milosevicsék se lehetnek kiváltságosak. A vállalat felajánlja az adósság átcsoportosítását, és ha ekkor se fizetnek, a pazar villa áram nélkül marad.

A tulajdonosok amúgy évek óta nem jártak a pozsareváci házban. Szlobodán Milosevics köztudottan lassan négy éve a hágai Nemzetközi Törvényszék foglya, ingatlanüzérkedéssel vádolt felesége pedig két éve ismeretlen helyen - állítólag Oroszországban - tartózkodik. A szomszédok szerint ingatlanőrök időről-időre felkeresik az épületegyüttest, s néha betér Szlobodán Milosevicsék fiának, az ugyancsak körözött Markónak az élettársa, aki amúgy Montenegróban él. A villanyt eszerint kizárólag a tágas, zárt úszómedencével rendelkező pazar villa fűtő- és klímaberendezései fogyasztják meglehetősen nagy étvággyal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Világ

Hága: Milosevics 1631 tanút kíván beidéztetni

Milosevics tanácsadói már átadták az a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) a tanúk nevét tartalmazó listát. Az ötezer oldalas indoklásban a volt elnök kifejti, hogy miért kíván beidéztetni ilyen sok tanút.

Világ

Védőügyvédet rendelnek ki Milosevics mellé Hágában

ANemzetközi Törvényszék (NT) azért rendel ki védőügyvédet a háborús bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics mellé, hogy a volt jugoszláv elnök megromlott egészségügyi állapota miatt büntetőpere ne szenvedjen további késedelmet.

Világ

Milosevics parlamenti képviselő lehet

A volt jugoszláv államfő, a legsúlyosabb háborús bűncselekményekkel vádolt Szlobodan Milosevics vezeti a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) választási listáját a december végi előre hozott parlamenti választáson.

Világ

Szerbia: vádat emeltek Milosevics ellen

Két súlyos politikai bűntény elkövetésével vádolja a szerbiai ügyészség Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfőt és rezsimje volt teljhatalmú titkosszolgálati főnökeit. Az ügyészség szerdán továbbítja a Ivan Sztambolics volt szerb elnök elleni gyilkosság és a Vuk Draskovics ellenzéki pártvezér elleni merényletkísérlet ügyében elkészült vádiratot a belgrádi kerületi bíróságnak.

Világ

Feljelentették Milosevicset a Sztambolics-gyilkosságért

A szerb hatóságok első ízben politikai gyilkosság elkövetésével gyanúsították meg Szlobodan Milosevicset: a szerb belügyminisztérium csütörtökön bűnvádi feljelentést tett a volt jugoszláv államfő ellen politikai ellenlábasa, Ivan Sztambolics néhai szerb elnök meggyilkolása miatt.

Hét nap

MILOSEVICS PERE

A hágai Nemzetközi Törvényszék kedden folytatta az egyebek közt népirtással, népirtásban való bűnrészességgel...