A dzsandzsavid milícia vezetője, Músza Hilál egy tavaly szeptemberben készült és most szerdán nyilvánosságra hozott videofelvételen az emberi jogi szervezetnek elmondta, hogy a milicista osztagokat katonatisztek vezették, akik a parancsokat a kormánytól és a fegyveres erők nyugat-szudáni területi parancsnokságától kapták.
A háborús bűnök elkövetésével vádolt arab törzsi vezető elmondta, hogy a dzsandzsavid a kormány által a 2003 februárjában kirobbant dárfúri lázadás felszámolására toborzott hivatalos félkatonai "népi véderő" részét alkotja. Csak a hadsereg utasításait követték, a kegyetlenkedéseket nem ők követték el, hanem a mindkét oldalon prédára leső bűnöző elemek. "Ha a bika vagy a tehén megdöglik, az ég minden keselyűje leszáll, hogy lakmározzon a tetemből" - ecsetelte a helyzetet.
A szudáni kormány elhatárolja magát a dzsandzsavidtől, amelynek tagjai gyilkoltak, fosztogattak, nőket erőszakoltak meg. Emberi jogi szervezetek nem látnak sok különbséget a "népi véderő" és a dzsandzsavid között, és úgy ítélik meg, hogy mind a milicisták, mind a kormányerők súlyos bűncselekményeket követtek el a lázadás elleni fellépés örvén. A The Washington Post szerdán két emberi jogi szervezet friss jelentését ismerteti. Az Orvosok az Emberi Jogokért a dárfúri falvak és létfeltételek módszeres elpusztításáról számol be. A támadók felégették az épületeket, felperzselték a termést, leöldösték vagy elhajtották az állatokat, használhatatlanná tették a kutakat. Az észak-dárfúri virágzó és módos Furavija falu 13 ezer lakosából például 8 ezren élték túl a rajtaütéseket, és most csádi menekülttáborokban tengődnek nincstelenül. Minden háztartás átlag legalább két tevét tartott. A fosztogató arab milicisták a tevéket részben leöldösték, részben elhajtották, részben megették. Furavija lakosait csak a teveállomány elvesztésével 2,5 millió dolláros kár érte.
A Refugees International emberi jogi szervezet jelentése szerint a dárfúri helyzet továbbra is ingatag és veszélyes ahhoz, hogy akár az országon belül tartózkodó menekültek visszatérhessenek falvaikba a júniusi-júliusi vetési idényre. Széles körű az élelmiszerhiány, és nem csak a háború sújtotta területeken. A Refugees International az Afrikai Unió 3 ezer fős katonai kontingensének a megerősítését javasolja.
Az etnikai tisztogatásban több mint hetvenezren vesztették életüket, és mintegy kétmillió ember vált földönfutóvá. ENSZ-források szerint a világszervezet illetékes bizottsága 51 személy, köztük a dzsandzsavid vezetőjének a felelősségre vonását javasolja háborús bűncselekmények elkövetéséért. Az Egyesült Államok egy új nemzetközi bíróság létrehozását javasolja erre a célra, míg a Biztonsági Tanács legtöbb tagja szerint erre a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság lenne a megfelelő jogi fórum.
HRW: szudáni tisztek irányították a dárfúri vérengzéseket
Szudáni katonatisztek irányították az afrikai ország dárfúri körzetében a fekete lakosságot üldöző, fosztogató, falvakat felperzselő arab milíciát a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet által megszólaltatott vezérük szerint.

Méghogy nincs itt növekedés? Elég megnézni az árakat – a HVG bevásárlókosara 14,5 százalékkal drágult egy év alatt
Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nem csak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Magyar Péter Dopemanről: „Nőgyűlölő, nőverő kábítószeres figura a Fidesz új arca”
„Magyar Péter gazdáival érdemes Orbán Viktornak vitáznia” – videó a kormányinfóról
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
Kormányinfó: Novák Katalin közpénzből vett fürdőköpenye belefér, Ruszin-Szendi fürdőruhája nem
Tusványosi öreg harcos vs. fiatalok – amit a koncertlázadás elárul a NER állapotáról
Egyre távolabb kerül az Orbán-rendszer a valóságtól és a fiataloktól.
Tóta W. Árpád: Van élet Orbán nélkül
Hazugságok, szemfényvesztések, jogkorlátozás, téves politikák és lopás. Ez az, ami Fidesz-specifikus.
Mindenki rémálma: összeomlott egy vidámparki extrém körhinta Szaúd-Arábiában (videó)
Kiderült, kik lesznek a Digitális Polgári Körök koordinátorai
Marabu Féknyúz: Digitális Polgári Köret
Az oroszok azt állítják, 16 hónap után elfoglalták Csasziv Jar városát
Trump megsértődött, hogy Kanada támogatja a palesztin államiságot és vámokkal fenyegetőzik
Bevált Trump fenyegetése, az indiai állami olajfinomítók leálltak az orosz olaj vásárlásával
Majka a visszavonulásán gondolkodik
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.
Otthontámogatás az állami szektorban dolgozóknak: megéri a hosszabb futamidő
Kulja András szerint Takács Péter sógora is a nagy lélegeztetőgép-biznisz közelében volt
Megint elhalasztották a Balaton-átúszást
Szombatra szeles, esős időt jósolnak, ezért inkább lefújták az eseményt.