„Ezer nőből 175 sosem volt férjnél, 180 özvegy és 110 elvált, de mind egyedül élők” – mutat rá a probléma méreteire Anatolij Visnevszkij az kutatás vezetője. A 25 és 30 év közötti korosztályban ezer orosz nő közül 219 nem ment férjhez, 106 vált el és 11 özvegyült meg. A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy az orosz nők egyre később szánják rá magukat a házasságra: míg 1990-ben átlag 22 évesen mentek férjhez, addig mára átlag 23 évesen mondják ki a boldogító igent. Oroszországban azonban ezzel együtt is jóval előbb házasodnak a párok, mint a nyugat-európai országokban.
A legutóbbi szavazások adataira támaszkodva az is kiderült, hogy ezer orosz férfira 1147 nő jut, vagyis a nők aránya 15 százalékkal nagyobb, mint a férfiaké a teljes lakosságra vetítve. Ráadásul a kevesebb születő férfi és a férfiak körében jellemző magasabb halálozási arány miatt nem várható a nemek arányának kiegyenlítődése.
Szociológusok előrejelzései szerint a helyzet tovább romolhat, hiszen a század közepére a potenciális anyák száma megfeleződik, míg a 21. század végére a mai születési számok harmadára lehet számítani.
Visnevszkij összegzése szerint „ha kevesebb anya lesz, kevesebb születés is várható, ezzel pedig folytatódik Oroszország 1992 óta tartó népességcsökkenése.” - közli az Interfax hírügynökség.
Az orosz nők fele magányosan él
Az orosz nők fele él egyedül és nagy százalékuk sosem ment férjhez, ráadásul 15 százalékkal több nő él Oroszországban, mint férfi - derül ki a Humán Demográfiai és Ökológiai Központ új kutatásából.
Véget ért az Orbán-korszak a sportújságírók szövetségénél
A Vidéki Prókátor üzent Mráznak: Hiteled többé nem lesz, örülj a lopott pénznek
Mráz Ágoston Sámuel: Volt jó adatunk is, csak nem hittük el
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.