Libanoni igazságügyi források pénteken úgy nyilatkoztak, hogy az erre vonatkozó bizonyítékokat várhatóan a jövő héten hozzák nyilvánosságra. A rendelkezésre álló dokumentumok között egy videofelvételen, amelyet néhány órával a merénylet után tett közzé egy addig ismeretlen iszlám szervezet, látható egyik harcosuk, aki vállalja a támadást, még mielőtt gépkocsiját felrobbantja Haríri konvoja mellett.
A támadó autójával lassított, látszólag azért, hogy utat engedjen a konvojnak, majd levegőbe röpítette magát a robbanószerrel megrakott gépkocsiban. Az akciót bizonyító felvételt egy közeli bank biztonsági kamerája készítette.
A rendőrség azonosította a támadót, és a földi maradványokon végzett DNS-minta alapján megállapította, hogy ugyanaz az Ahmed Tajszír Abu Adasz nevű férfi ült a kocsiban, aki a videón a nyilatkozatot felolvasta. Abu Adasz januárban azt mondta családjának, hogy Irakba készül, de január 15. óta senki sem látta.
A libanoni ellenzék és a nemzetek közössége erős nyomást gyakorol a bejrúti vezetésre, hogy leleplezzék Haríri gyilkosait. Sokan Szíriát teszik felelőssé az akcióért, mivel a volt kormányfőnek tavaly ősszel éppen a Damaszkusszal való ellentéte miatt kellett lemondania, de Szíria tagadja a vádat.
Öngyilkos merénylő ölhette meg a volt libanoni kormányfőt
A libanoni hatóságok vizsgálata valószínűsítette azt a feltételezést, hogy egy öngyilkos merénylő ölte meg gépkocsiba rejtett pokolgéppel február 14-én Bejrútban Rafík Haríri volt libanoni kormányfőt.

Trump beváltotta a fenyegetőzését, 30 százalékos vámot vet ki az EU-ra
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint
Kezd kiderülni, hogyan verte át Izrael az amerikaiakat, hogy atomfegyvere lehessen
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Az Air India-gép egyik pilótája megkérdezte a másiktól, hogy miért zárta el az üzemanyag-adagolót
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Fukuyama azt mondja, első könyve végét senki nem olvasta, pedig benne áll, ami most történik
Magyar Pétert a hétfői baklövésére emlékeztető plakát várta Nagykanizsán
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
Sebestyén József halála tovább mérgesíti a magyar-ukrán viszonyt, de a "kényszersorozás" emlegetése propaganda
A 22 éves francia kvízkirály egymás után 646 alkalommal nyert és csak nyert és csak nyert
Demenciában szenved James Bond alakítója
Brazíliában házasodott meg a DK pártigazgatója
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.