szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Stanislav Gross, cseh miniszterelnök szombaton bizalmat kapott a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) vezetőségétől, hogy továbbra is maradjon a kormány élén.

Az eredetileg szombat estére tervezett bizalmi szavazást mintegy kétórás vita után már délben megtartották, s a központi bizottság rendkívüli ülésén Prágában a jelen lévő 134 tag közül 102 támogatásáról biztosította a miniszterelnököt. "A Cseh Szociáldemokrata Párt számára ezzel a koalíciós válság lezárult" állapította meg a pártvezetés.

Gross már az ülés kezdetén elmondott beszédében bejelentette: önként nem mond le hivataláról, s egyben bocsánatot kért azért, hogy a családi pénzügyei miatt kirobbant botrányban, amely kormányválsággá fajult, a helyzet nyomása alatt nem mindig nyilatkozott elég körültekintően.

A kormányfő lemondását a koalíciós partner, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) követelte. A kereszténydemokraták szerint Grossnak nem sikerült hitelesen tisztáznia, honnan volt 1999-ben pénze egy prágai luxuslakásra, s felesége vállalkozásai is állítólag zavarosak.

"Nem engedek a nyomásnak, amely a sikeres kormány bukását eredményezné. Sem én, sem a feleségem nem sértettünk meg semmiféle törvényt" - jelentette ki Gross. "Ha lemondanék, azt egyfajta bűnbeismerésnek lehetne felfogni. Ez nem lenne igaz" - jegyezte meg a kormányfő pártelnök.

Megerősítette, hogy miniszterelnöki megbízatása idejére felesége abbahagyja vállalkozásait.

A kereszténydemokraták már a csütörtöki koalíciós találkozón részben visszakoztak, s megállapodás született, hogy a CSSD húsvéti országos tisztújító kongresszusáig nem fogják Gross távozását követelni, s a szociáldemokratákra bízzák a helyzet megoldását.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Nem zárultak le a viták a cseh kormánykoalícióban

Stanislav Gross kormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke pénteken találkozott Miroslav Kalousekkel, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) elnökével, s megállapodtak abban, hogy szombaton összeül a koalíciós tanács és megbeszélik a helyzetet. Ezúttal a kereszténydemokrata vezető már nem bírálta a miniszterelnököt.

Hét nap

CSEH KORMÁNYGONDOK

Kormányválsággal fenyegető helyzetet teremtett Prágában az a botrány, amely Stanislav Gross cseh szociáldemokrata...

hvg.hu Gazdaság

A lengyelek és a csehek is megelőznek minket

Csehország és Lengyelország is megelőzi hazánkat azon a ranglistán, amelyet az Economist Intelligence Unit (EIU) állított össze a multinacionális cégek IT, ügyfélszolgálati és könyvelési központjainak kihelyezése szempontjából legvonzóbb célországokról. A listát Kína és India vezeti.

MTI Világ

Öt évet kapott a volt cseh pénzügyminiszter

Ivo Svoboda, a Zeman-kormány volt szociáldemokrata pénzügyminisztere, még a Liberta cég vezetőjeként, a vállalat magánosításánál elkövetett visszalésekért öt év letöltendő szabadságvesztést kapott.