Az SZDSZ országgyűlési képviselője szombaton délután Kolozsvár és a tágabb régió perspektívái az Európai Unióban címmel akart előadást tartani az EMTE központi székhelyén, ám mintegy húsz-harminc személy elállta az útját a terem bejárata előtt. Eörsi Mátyás megpróbált utat törni magának a tiltakozók között, ami miatt kisebb lökdösődés támadt, de tettlegességre nem került sor.
A tiltakozókat a magyar politikus mellett a vendéglátó Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátora, a szövetség platformjaként működő Szabadelvű Kör elnöke próbálta jobb belátásra bírni, sikertelenül. Közben a tüntetők tiltakozó jelszavakat skandáltak, és azt kiabálták a vendég felé, hogy december 5-én, a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás után ők is úgy érezték magukat, mint most Eörsi.
A részvevőknek osztogatott szórólapokat a tüntetők a magyar politikusnak is átadták. Az egyiket Juhász Péter kolozsvári magyar írta alá, amelyben arra kérte az érdeklődőket, gondolják meg magukat, hogy részt vesznek-e az előadáson, hiszen ily módon legitimálják ennek a magyarellenes politikusnak a mondanivalóját. A szórólap szerint Eörsi Mátyás "nemcsak tetteivel, de nyilatkozataiban is megtagadta a magyar nemzetet", s Eörsi Mátyás "még Funarnál is több kárt okozott a kolozsvári magyarságnak".
Az EMTE székhelye előtti tiltakozás miatt az előadást végül Eckstein-Kovács Péter kolozsvári szenátori irodájában tartották meg.
Eörsi Mátyás az incidenssel kapcsolatban elmondta: sajnálattal vette tudomásul,
hogy a tiltakozók erőszakot alkalmaztak. Emlékeztetett rá, hogy Kolozsváron két előadást tartott a népszavazásról, az egyik előadás közönsége nem értett egyet érveivel, a másik előadás szabadelvűekből álló közönsége pedig elfogadta mondanivalóját. Meg kell hallgatni egymást, erre most nem kerülhetett sor.
Tüntetők akadályozták meg Eörsi Mátyás kolozsvári előadását
Tüntetők akadályozták meg szombaton Eörsi Mátyást Kolozsváron abban, hogy megtartsa előadását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). Az SZDSZ-politikus sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Gyurcsány Ferenc március 15-re Erdélybe tervezett látogatásával kapcsolatos értesülést.