Amerikai zsidók tüntettek Saron ellen

Amerikai zsidó tüntetők tiltakoztak vasárnap este New Yorkban Ariel Saron gázai kivonulási terve ellen, miközben az izraeli kormányfő beszédet mondott Manhattanban New York-i zsidó vezetők előtt.

  • MTI MTI
Amerikai zsidók tüntettek Saron ellen

A Baruch College épülete előtt mintegy 1500-an tüntettek a Saron-kormány kivonulási terve ellen. Több tiltakozó bejutott az előadóterembe, és hangos közbekiabálással próbálta félbeszakítani a miniszterelnököt. "Zsidók nem utasítanak ki zsidókat" – kiabálta az egyik. Saron megpróbálta folytatni beszédét, de mivel a kiabálás egyre hangosabb lett, kénytelen volt szünetet tartani, amíg a tüntetőket kivezették a teremből. Ezt követően már forró tetszésnyilvánításokban volt része, mert több mint ezerfős hallgatósága túlnyomó többségében a kivonulási terv támogatói közül került ki.

Saron hangsúlyozta: a kivonulás garantálja Izrael államban a zsidó többséget, biztosítja, hogy Izrael "zsidó demokrácia" maradjon. Növeli Izrael biztonságát, és lehetőséget ad a palesztinokkal való politikai rendezésre.

Az izraeli miniszterelnök ugyanakkor leszögezte: szándékában áll fenntartani az ellenőrzést a ciszjordániai települések felett, és kizárta annak lehetőségét, hogy visszaadják az 1967-es "hatnapos háborúban" megszállt, a palesztinok által követelt területek egészét. Saron elutasította azt a másik alapvető palesztin követelést is, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek Izraelbe.

A Saron-terv értelmében Izrael augusztusban felszámolja mind a 21 gázai övezetbeli zsidó települést, és megszüntet négy, egymástól elszigetelt kis ciszjordániai zsidó kolóniát.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.