Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Egyesült Államok elfogadta azt a tervet, amelynek keretében Varsó a jövő év elején kivonja Irakból 1700 fős kontingensét - közölte hétfőn Aleksander Kwasniewski lengyel államfő.
Lengyelország, az Egyesült Államok legjelentősebb európai szövetségeseként irányítja Irak középső-déli övezetében a nemzetközi hadosztályt, amelyben félévenként váltják a katonákat.
A lengyel elnök az állami rádióban nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a mostani féléves váltás lesz az utolsó. Jövő január végén kivonják csapataikat, helyükre kisebb létszámú csoportok kerülnek, amelyek az iraki hadsereg kiképzésében vesznek részt.
„A szövetségesek elfogadták a kivonás tervét, amelyről egyébként július 19-én Washingtonban is szó esett Jerzy Szmajdzinski lengyel és Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter washingtoni megbeszélésén” – mondta az elnök.
Kwasniewski végezetül hangoztatta, hogy a kivonás pontos időpontjának kiválasztását az új kormányra hagyná, amelyet a szeptemberi-októberi választásokat követően alakítanak majd meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.