A ma 65 éves Denis Vadeboncoeurt annak ellenére nevezték ki 1988-ban az észak-franciaországi Lieurey plébánosává, hogy Kanadában már priusza volt "közszeméremsértés, szodómia, serdülők elleni szexuális támadások" miatt. Mostani ügyében az áldozat, egy fiatal pap 2000-ben tett feljelentést, elmondva, hogy "lelki vezetője" három éven át, 1990 és 1993 között, amikor ő még 14-17 éves volt, rendszeresen megerőszakolta.
Vadeboncoeur azért érkezett Franciaországba, hogy húszhónapos kanadai börtönbüntetésének letöltése után új életet kezdjen Európában. Az evreux-i egyházmegye akkori vezetője, Jacques Gaillot püspök elismerte, hogy súlyos hibát követett el, amikor előéletének ismeretében is plébánossá nevezte ki - hosszas vívódás után - a kanadai papot.
Gaillot - mint mondta - abban reménykedett, hogy a lelkésznek sikerül megváltoznia és újra beilleszkednie a társadalomba. A püspök elismerte, hogy akkoriban "kevésbé volt érzékeny a pedofília problémájára, mint napjainkban".
Tizenkét év börtönre ítéltek egy francia pedofil papot
Tizenkét évi börtönre ítéltek szerdán a franciaországi Evreux-ben egy kanadai papot, aki rendszeresen megerőszakolta plébániája egyik fiatal tagját.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
„A zenének tervezgetés nélkül kell megszületnie” – végre elkészült az igazi Led Zeppelin-film
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.