szerző:
eurohirek.hu

A román belügyminisztérium készülő törvénytervezete enyhítené a román állampolgárok határátlépésének jelenlegi feltételeit. Bukarest szerint a rendelet alkalmazása nem fokozza az illegális kivándorlást.

A kiutazó román állampolgároknak jelenleg hitelesített meghívólevelet vagy 500 eurót kell felmutatniuk a határátkelőnél, emellett a visszautazást biztosító iratokat, szükség esetén egészségügyi biztosítást, illetve szállásfoglalást igazoló dokumentumokat. A készülő tervezet szerint csökken a határátlépésnél felmutatásra megkövetelt pénzösszeg, továbbá nem lesz feltétlenül szükség a visszautazást szavatoló jegy felmutatására sem, ehelyett a kiutazó akár további 150 euró készpénzt is felmutathat.

A határátlépési feltételek nem vonatkoznak majd a külföldön élő hozzátartozó temetésére utazó családtagokra, az egészségügyi okokból kiutazókra, a kulturális rendezvények vagy tudományos tanácskozások részvevőire. Mentesülnek az új feltételek teljesítése alól azok is, akiknek a célországban érvényes munkaszerződésük van.

Mielőtt a kiutazási feltételek enyhítése aggodalmat keltett volna a schengeni övezetben, Vasile Blaga román közigazgatási és belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy aggodalomra semmi ok: egész sor törvényes eszközük van azok felelősségre vonására, akik hamisan nyilatkoznak a határátlépésnél. Példaként a schengeni övezetben engedélyezett maximális 90 napos tartózkodási időszakot említette, ennek meghaladása esetén akár egy egész évre is felfüggeszthetik a vétkes állampolgár útlevelét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

"Magyar szimbólum" a határon túliak igazolványán

Az alkotmány bővítését, egy speciális magyar igazolvány bevezetését, valamint nemzeti vízum kiadását javasolta Avarkeszi Dezső kormánymegbízott a határon túli magyar szervezetek vezetőinek írt levelében.

Világ

"Görög" személyit kaphatnak a határon túli magyarok

Az Európai Unión belüli utazásra jogosító személyi igazolványt kaphatnak a határon túli magyarok - A Népszabadság szerint ezt a lehetőséget mérlegeli a kormány. Ezzel a kettős állampolgárság megadása nélkül is biztosítható lenne, hogy a környező államokban élő magyar nemzetiségűek a kontinens huszonöt államában gyakorlatilag szabadon mozoghassanak.

Koronavírus: 17-re nőtt a halálos áldozatok száma, Vuhanban leállt a tömegközlekedés

Koronavírus: 17-re nőtt a halálos áldozatok száma, Vuhanban leállt a tömegközlekedés

A koronavírus nem csak az emberekre, a tőzsdékre is veszélyes lehet

A koronavírus nem csak az emberekre, a tőzsdékre is veszélyes lehet

Hátránya is lenne a minimálbér és a bérminimum egységesítésének

Hátránya is lenne a minimálbér és a bérminimum egységesítésének

Skóciában négy embert kezelnek a koronavírusra jellemző tünetekkel

Skóciában négy embert kezelnek a koronavírusra jellemző tünetekkel

Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat

Üres lakásokat újít fel az ellenzéki vezetésű Terézváros, hogy aztán kiadja azokat

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér