szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Belgrádi lapértesülések szerint a szerb hatóságok kiadták vasárnap Spanyolországnak a tavalyi madridi vasúti robbantások egyik feltételezett elkövetőjét.

A B92 belgrádi rádió szerint a spanyol rendőrség kommandósai a délelőtti órákban vették át Belgrádban a marokkói Abdelmadzsid Busart a szerb hatóságoktól, a terroristát ezután spanyol géppel szállították Madridba. A belgrádi tömegtájékoztatás szerint hasonló értelmű értesüléseket szerzett a spanyol média is.

Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter csütörtökön írta alá a határozatot az Interpol által körözött 22 éves marokkói férfi kiadatásról. Ljajics akkor azt mondta, hogy biztonsági okokból a kiadatással kapcsolatos információkat nem fogják a nyilvánosság elé tárni.

Busart az idén június 23-án fogták el szerbiai határőrök a Szabadka és Belgrád között közlekedő vonaton. Hamis iraki útlevelet találtak nála, és kiderült, hogy egyike annak a hat személynek, akik közvetlen végrehajtói voltak a tavaly március 11-én történt madridi terrortámadásoknak. A merényletekben 191 ember vesztette életét.

Busar feltehetően "főfutára" volt az al-Kaida madridi terrorsejtjének. Ő az egyetlen, aki ép bőrrel úszta meg a rendőrségi rohamot a terroristák egyik peremvárosi rejtekhelye ellen. A marokkói életét az mentette meg, hogy kiment az utcára a szemetet kidobni, majd látván a rohamrendőröket, kiabálni kezdett és elfutott. Társai felrobbantották magukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

A madridi merényletsorozat utánzásának tűnik a londoni

A láthatóan összehangolt csütörtöki londoni robbantássorozat a tavalyi madridi vonatrobbantások jegyeit viseli magán, és hasonlít azokra a módszerekre, amelyeket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat alkalmaz merényletei végrehajtásakor - vélekednek biztonságpolitikai szakértők.

Világ

Madridi robbantások: 190 halott és 1400 sebesült

A spanyol kormány által vádolt baszk ETA szeparatista szervezet politikai szárnya tagadta felelősségét a terrortámadással kapcsolatban; egyes elemzők szerint az al-Kaida állhat az akció mögött. A spanyol rendőrség három, fel nem robbant bombát is talált Madridban; ezeket a tűzszerészek hatástalanították.

Világ

Az al-Kaida vállalta a madridi merényleteket

A madridi mecset közelében szombat este találtak egy videokazettát, amelyen az al-Kaida terrorszervezet magára vállalta a madridi merényletek elkövetését - közölte Angel Acebes spanyol belügyminiszter.