A véráztatta járda, a népszerű tel-avivi szórakozóhelyhez siető mentők látványa egy csapásra szertefoszlatta az éledező reményt Izraelben, hogy nem lesz több öngyilkos merénylet. Öten haltak meg a múlt pénteki palesztin kamikaze akcióban, amely az első volt tavaly november - lényegében Jasszer Arafat halála - óta, megsértve egyúttal az egyiptomi Sarm es-Sejkben február 8-án tartott izraeli-palesztin csúcstalálkozón meghirdetett tűzszüneti megállapodást, és aláásva a szélsőséges palesztin szervezetek de facto fegyvernyugvási ígéretét is.

Újra kezdték © AP

Ariel Saron izraeli kormányfő a terroristák elleni határozott fellépést követelt Mahmúd Abbásztól, a Palesztin Hatóság elnökétől, egyelőre azonban tartózkodott a katonai megtorlástól, és csupán "valamennyi taktika" - így a célzott likvidálások - felújításával fenyegetőzött. Abbász hétfőn közölte, nem tűri az ilyen támadásokat, de kétségkívül eljött a tettek ideje is. Polgárháborútól tartva eddig nem akart erővel fellépni a palesztin szélsőségesekkel szemben, helyette inkább azt választotta, hogy meggyőzze a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot a békefolyamathoz való csatlakozásra. Ha azonban a palesztin elnök nem képes érvényt szerezni a fegyvernyugvásnak, hamvába hal az izraeli-palesztin kiútkeresés, és ezzel lényegében saját politikai jövőjét is kockára teszi.

A helyzetet bonyolítja, hogy a palesztin elnök egy közelebbről meg nem nevezett, a békekezdeményezéseket ellenző "harmadik felet" hibáztatott a merényletért. Egy kilétét felfedni nem kívánó, de beszédesebb palesztin tisztviselő a Hezbollah libanoni mozgalmat vádolta a merénylet kitervelésével, amit azonban a Szíria és Irán támogatását élvező síita szervezet cáfolt. Tény ugyanakkor, hogy egyik bejrúti képviselője révén vállalta magára az akciót az Iszlám Dzsihád, amelynek gázai vezetése először cáfolta az érintettséget, később azonban elismerte azt. Sőt Izrael is kifelé mutogatott, és Damaszkuszt tette felelőssé, mondván, a támadásra az Iszlám Dzsihád Szíriában lévő, száműzött vezetése adott parancsot.

A külső vonal hangoztatása éppenséggel érdekében állhat a Palesztin Hatóságnak, de nem kizárt, hogy az Iszlám Dzsihád gázai és a száműzetésben lévő damaszkuszi vezetése szembekerült egymással a tűzszünet kérdése miatt. A merénylő - aki a ciszjordániai Tulkarem melletti egyik faluból származott - tagja volt az Iszlám Dzsihádnak, és állítólag azok is, akiket az Izrael által információkkal segített Palesztin Hatóság őrizetbe vett a merénylet után.

Szíria mindazonáltal cáfolta, hogy köze lenne a tel-avivi merénylethez, hozzátéve, hogy már bezáratta az Iszlám Dzsihád damaszkuszi irodáit. Mindez persze nem mond ellent annak, hogy az Iszlám Dzsihád és a nála jóval nagyobb szervezet, a Hamász pénzügyi támogatásban részesül Szíria vagy inkább Irán részéről. Az izraeli sajtóban egyébként az utóbbi években több olyan jelentés is napvilágot látott, hogy a 2000 szeptemberében kezdődött - és Abbász által egyébként lezártnak nyilvánított - második intifáda során izraeliek ellen elkövetett merényletek jó részét nem a Gázai övezetben vagy Ciszjordániában tervelték ki, hanem külföldön, mégpedig a Hezbollah segítségével.

Az izraeli védelmiminiszter-helyettes "lehetségesnek" nevezte a Szíria elleni katonai csapást, ami nem csupán üres fenyegetés. Izrael legutóbb 2003 októberében bombázott egy feltételezett palesztin tábort szír területen. Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes ugyanakkor érzékeltette, hogy az Egyesült Államok jelentős nyomást gyakorol Szíriára, és Izrael nem akar bezavarni. Basar Aszad szír elnök egy olasz lapnak nyilatkozva már azt sem zárta ki, hogy az Egyesült Államok Szíria megtámadására készül. Damaszkuszra egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik a Libanonból történő kivonulásra, mióta több mint két hete pokolgépes merényletben megölték Rafik al-Hariri libanoni exkormányfőt.

Két héttel a gyilkosság után, a libanoni politikai válság drámai fejleményeként hétfőn lemondott Omar Karami kormánya. A kabinet hiába tiltotta be a tiltakozó megmozdulásokat, az utóbbi napok tüntetéseit folytatva hétfőn Bejrútban több mint húszezer libanoni követelte a Damaszkusz-barát kormány távozását. Helyi beszámolók szerint a kivezényelt katonák és rendőrök egy része a tüntetőkkel szimpatizálva még segítette is a felvonulókat, hogyan kell megkerülni a kordonokat. Az izraeli rádió úgy tudja, hogy a Szíria-ellenes és függetlenséget követelő hangulat hatására a kormány már a múlt héten le akart mondani, de a szír titkosszolgálat libanoni parancsnoka ezt nem engedte. A jelek szerint a libanoni ellenzéki politikusok nem érik be a félgyőzelemmel: közölték, addig folytatják a tüntetéseket, amíg Szíria ki nem vonul az országból.

Szíria már a bejrúti kormány lemondása előtt próbálta menteni a menthetőt. A múlt héten bejelentette, a Libanonban állomásozó 14 ezer katonáját a szír határhoz közeli Bekaa-völgybe telepíti vissza, illetve megkezdi csapatai kivonását, azt azonban nem közölte, hogy mikor. A libanoni kivonulás mindazonáltal jószerivel Damaszkusz kapitulációjával lenne egyenértékű, vagyis a hatalmon lévő Baath Párt és az Aszad-rezsim végét jelentheti. Talán nem véletlen, hogy - mint iraki kormányforrások vasárnap közölték - Damaszkusz segítségével fogták el Szaddám Huszein volt diktátor féltestvérét, Ibrahim al-Haszan al-Tikritit, aki állítólag Szíriából szervezte és pénzelte az iraki gerillaakciókat.

Úgy tűnik, hogy gyorsan változnak az erővonalak a Közel-Keleten. Arafat halálával új képlet állt elő az izraeli-palesztin viszonyban, és mintha az azóta keltett rengéshullámok egyre csak erősödnének. A demokratikusan megválasztott Abbász erőszakról való lemondása merőben új palesztin stratégiát vetített előre: vagyis Abbász nem kér sem a Hezbollah, sem Szíria "támogatásából". Az egyre jobban magára maradó és jószerivel már csak Irán barátságában bízó Szíria - de az egész térség számára - nem csekély üzenettel bír az is, hogy a legnépesebb arab ország, Egyiptom elnöke, Hoszni Mubarak szombaton megpendítette az alkotmány módosítását. A reform lehetővé tenné, hogy több mint fél évszázad után először többen is indulhassanak a szeptemberben esedékes következő elnökválasztáson (eddig a parlament által választott egyetlen jelöltről népszavazás döntött).

Közben végképp szakítva Arafat örökségével, a múlt héten megalakult az új palesztin reformkabinet. A palesztin törvényhozók által többször is visszadobott, végül Abbász személyes közbenjárására a parlament által jóváhagyott 24 fős kormányból majdnem teljesen kiestek a néhai Arafat hívei. A továbbra is Ahmed Korej vezette kormányban technokraták, akadémikusok is szép számmal helyet kaptak, a korrupció elleni harc jegyében pedig az egyre agilisabb fiatal törvényhozók elérték, hogy a miniszterek közül csak egy a tagja a parlamentnek is.

Megőrizte posztját Szalam Fajed reformszellemű pénzügyminiszter, az új belügyminiszter pedig Nasszer Juszef lett, aki a kilencvenes évek végén biztonsági főnökként próbálkozott a fegyveres frakciók felszámolásával, és ezért összekülönbözött Arafattal. A polgári ügyek minisztereként bekerült a kormányba Mohamed Dahlan volt biztonsági főnök, a Gázai övezet egyik erős embere, Abbász szövetségese. Bár a kabinet mandátuma csak a júliusban tartandó parlamenti választásig szól, egyik legfontosabb feladata, hogy rendet vágjon a tucatnyi biztonsági szolgálat sűrűjében. Egy egységes vezetés alá rendelt, ütőképes palesztin rendfenntartó erő létrehozása nemcsak az Izraelt támadó fegyveres csoportok megfékezéséhez kell, hanem ahhoz is, hogy a Palesztin Hatóság helyreállítsa a rendet és törvényességet az egyre kaotikusabb Gázai övezetben.

KERESZTES IMRE