szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Október 9-re, vasárnapra vonatkozik az a terrorveszélyre figyelmeztető felhívás, amelyet az amerikai kormány intézett a minap a New York-i városi hatóságokhoz és a metropolis metróhálózatának, a terrortámadás várható célterületének irányítóihoz.

Noha a belbiztonsági minisztériumból származik a figyelmeztetés, mind a minisztérium, mind pedig a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kétségét fejezte ki az amerikai hírszerzés egy iraki ügynökétől származó értesülés megbízhatóságát illetően. Névtelenül nyilatkozó biztonsági források azt mondták szombaton újságíróknak, hogy a New York-i hatóságok túlreagálták a figyelmeztetést a Pennsylvania station metróállomás egy részének pénteki lezárásával és egyéb óvintézkedéseikkel.

Az amerikai hírügynökség és a New York Daily News című lap ismertette szombaton az amerikai belbiztonsági minisztérium feljegyzését, amelyben a terrortámadás eshetőségéről írt a New York-i hatóságoknak.

A hatóságok nem erősítették meg a hírügynökség és a lap által közölt feljegyzésszöveg hitelességét. A közölt szöveg szerint a belbiztonsági minisztérium arra hívta fel a New York-i illetékesek figyelmét, hogy a terroristák időzített vagy távirányítású pokolgépekkel készülnek végrehajtani támadásaikat október 9-én vagy ahhoz közeli időpontban.

A minisztérium olyan értesüléshez jutott, hogy a merényletet végrehajtó terroristák egy csoportja vagy úton van New Yorkba vagy már ott is van, s azt tervezi, hogy aktatáskákban vagy babakocsikban helyezi el robbanószerkezeteit a metróhálózaton.

A szerdai keltezésű figyelmeztető feljegyzés csütörtökön érkezett meg a New York-i hatóságokhoz. Erre reagálva több ezer rendőr ment ki aznap a New York-i pályaudvarokra, hogy átkutassa az érkezők hátizsákjait és a gyerekkocsikat, másnap pedig egy gyanúsnak vélt üdítőitaldoboz miatt részlegesen lezárták az egyik legnagyobb metróállomást.

Noha a minisztérium kétségét fejezte ki az értesülés hitelességét illetően, négy oldalon taglalta az ajánlott óvintézkedéseket, köztük azt, hogy a metróhálózaton minden gyerekkocsihoz vigyenek oda robbanószerkezetek kiszimatolására képes nyomozókutyát - olvasható a New York-i lapban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Terrorriadó a brüsszeli EU-központban

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be egy terrorakció veszélyétől tartva kedden este néhány órára Brüsszel központjában, az EU-negyedben a hatóságok.

Világ

Jogszerű a terroristagyanús személyek vagyonának zárolása

Az Európai Bíróság döntése szerint az Európai Uniónak joga van zárolni azon emberek vagy szervezetek vagyonát, akik a terroristagyanús személyek ENSZ által vezetett listájára felkerültek. Az EU-nak ezt a jogát egy olyan, Svédországban élő csoport vitatta a bíróság előtt, amelynek vagyonát az EU 2001-ben zároltatta.

MTI Világ

Bírálják a terrorelhárítás javítását célzó uniós javaslatot

Élesen bírálták hétfőn emberi jogi szervezetek az Európai Unió bel- és igazságügy-minisztereinek múlt heti kötetlen találkozóján megfogalmazott terveket, mindenekelőtt Charles Clarke brit belügyminiszternek azt a megállapítását, hogy az emberi jogokról szóló európai egyezmény bizonyos pontokon idejétmúlt, és reformokat kell foganatosítani rajta annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen küzdeni a terrorizmus jelensége ellen.