szerző:
MTI

Háromszáz ember tüntetett a moszkvai védelmi minisztérium előtt a cseljabinszki harckocsizó iskolán történt újonckínzás miatt, amely után az egyik összevert sorkatonának amputálni kellett mindkét lábát és a nemi szervét.

A tüntetők között sok diák, illetve idős ember is volt. Többen táblákon bírálták a hadsereg vezetését, követelték magas rangú tisztségviselők lemondását, köztük Szergej Ivanov védelmi miniszterét és Vlagyimir Putyin elnökét. Néhány tucatnyian hasonló tüntetést rendeztek az urali Jekatyerinburgban, annak a területnek a székhelyén, amelyen Cseljabinszk is van.

Az újévi ünnepek idején öregkatonák több napon át kínozták az újoncokat az akadémián. A legsúlyosabban bántalmazott, 18 éves Andrej Szicsovon amputációt kellett elvégezni, mert csak napokkal az eset után került kórházba, amikor lábai már elüszkösödtek. Azóta is intenzív osztályon ápolják. A többi áldozat kisebb sérülésekkel átvészelte a kegyetlenkedést.

A botrány csak azután robbant ki, hogy a kórházból értesítették a Katonaanyák szervezet helyi bizottságát. A védelmi miniszter is csak ezen a héten szerzett tudomást az ügyről. 

A védelmi tárca közölte, hogy tavaly 16 katona vesztette életét a "nem előírásos kapcsolatok", vagyis az öregkatonák rémuralma következtében, és további 276 lett öngyilkos, ami háromszorosa az előző évi mérlegnek. 
 
A bíróságok, az ügyészség, a különleges szolgálatok, sőt a tűzoltók és az orvosok is olyan feltételek között működnek, hogy fő gondjuk a szolgálati bűncselekmények elhallgatása, noha azok sok ember halálát okozzák Oroszországban - mutatott rá a szociálliberális Jabloko párt és a Katonaanyák Bizottságainak Szövetsége a botránnyal kapcsolatban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
200 éve született az ember, akit minden laposföld-hívőnek figyelmen kívül kell hagynia

200 éve született az ember, akit minden laposföld-hívőnek figyelmen kívül kell hagynia

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

A közmunkaprogrammal csalt, elítélték Versend polgármesterét

Ultraluxus Bentley divatterepjáró cowboyoknak

Ultraluxus Bentley divatterepjáró cowboyoknak

Ez már nem az az Android: itt a Huawei eddigi legerősebb telefonja, egy óriási kérdőjellel

Ez már nem az az Android: itt a Huawei eddigi legerősebb telefonja, egy óriási kérdőjellel

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

A krumpli már nem menő: LED izzó, tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz

A krumpli már nem menő: LED izzó, tánciskola és védőoltás az új fővárosi kampányeszköz