szerző:
MTI/hvg.hu

A skót Graeme Dott élete első diadalát aratta a sheffieldi snooker-világbajnokságon, miután a döntőben 18-14-re verte a 2002-es győztes Peter Ebdont.

Graeme Dott az idei snooker világbajnok.
Lassú menet
© BBC
Az elődöntőben a világelső Ronnie O,Sullivant búcsúztató, 28 éves kiválóság érdekes módon úgy nyert, hogy a maratoni finálé során egyetlen 100-as bréket sem lökött, igaz, Dubajban élő angol riválisa is csak kétszer jutott el odáig (100, 124). A 27. játék (frame) 74 percig tartott, ami a valaha volt leghosszabb menet a tévés snookermérkőzések történetében.

Felmerült az igény, hogy a billiárdnak ezt a világon mindenhol így Magyarországon is egyre népszerűbb válfaját a televíziós közvetítések igényei szerinti rendszerben rendezzék meg a jövőben, ugyanis az éjszakába nyúló partik gyakran kifutnak a műsoridőből. Ez pedig a hirdetőkre is riasztólag hat.

A két éve is finalista Dott mostani sikeréért 200 ezer fontot (mintegy 75 millió forint) kapott. Ez kevesebb, mint a korábbi évek fődíja volt, ami jelzi, hogy a lebonyolítási rendszer reformja nem várathat sokáig magára, ha magasabb szponzorációt kívánnak elérni a hagyományosan a sheffieldi Crucible színházban lebonyolított világbajnokság szervezői.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Háló

Biliárd egész nap

Már 4 millióra nőtt azoknak a külföldi - elsősorban amerikai, angol és brazil - internetezőknek a száma, akik egy magyar szoftverfejlesztő cég, a Solware által üzemeltetett flyordie.com weboldalon a cég online játékaival játszanak.

Kiderült, miért nem tudta Leonardo befejezni a Mona Lisát

Kiderült, miért nem tudta Leonardo befejezni a Mona Lisát

"10 éve vagyok ebben a szakmában, de még tudnak sokkolni" – mondta Jávor a Hír Tv riporterének

"10 éve vagyok ebben a szakmában, de még tudnak sokkolni" – mondta Jávor a Hír Tv riporterének

Európa legjobbjai között a budapesti állatkert

Európa legjobbjai között a budapesti állatkert

Fabricius Gábor: Film írja a múltat, így a jelent is

Fabricius Gábor: Film írja a múltat, így a jelent is

A Spotifyt is leváltanák: zenehallgatós appot készít az anti-Facebook fejlesztője

A Spotifyt is leváltanák: zenehallgatós appot készít az anti-Facebook fejlesztője

A miniszterelnökség szerint felháborító a Wizz Air gyakorlata

A miniszterelnökség szerint felháborító a Wizz Air gyakorlata