Szektaellenes akciócsoport alakult az olasz rendőrségen

Olaszországban a rendőrség keretén belül létrejött egy olyan különleges egység, amely a különböző szektákkal, ezoterikus vallási csoportokkal kapcsolatos bűnügyekkel foglalkozik.

  • MTI MTI
Szektaellenes akciócsoport alakult az olasz rendőrségen
A 11 tagú SAS (a "szektaellenes egység" olasz elnevezésének rövidítése) vidéki mobil brigádok segítségével figyeli meg "az okkult világot" és az országon belül mindenhol bevetik, ahol a különleges kultuszokhoz kötődő bűncselekmények történnek (nemi erőszak, drogcsempészés és -forgalmazás, pénzkicsalás, egyebek).

Az egység segítségére lesz Aldo Bonaiuto atya, aki annak a zöld telefonszám-szolgálatnak a vezetője, amelyet 2002-ben hozott létre a XXIII. János pápáról elnevezett közösség a szekták áldozatai számára - írta a Panorama című olasz hetilap.
 
A különleges egység megalakítására azért is szükség volt, mert az utóbbi időben Olaszországban aggasztó mértékben elszaporodtak ezek a szekták és egyre több az áldozatuk is.
 
A különböző sátánista szekták Itáliában mintegy 600 ezer embert tartanak hatalmukban - mondta el a lapnak Aldo atya, és hozzátette, az áldozatok részéről érkező segélyhívások száma rövid idő alatt a háromszorosára növekedett.
A guruk, mágusok, sarlatánok által megszédített emberek valóságos rémtörténeteket mesélnek arról, hogy miként manipulálták őket, hogyan éltek vissza hiszékenységükkel, hogyan lettek sok esetben még fizikai erőszaknak is kitéve.
 
A sátánizmustól leginkább érintett régiók északon Piemont, Veneto, Emilia Romagna, délen Puglia, Calabria. A legnagyobb veszély a fiatalokat fenyegeti, akik "kíváncsiak és könnyebben befolyásolhatók". Helyzetük azért is aggasztó, mivel a rituáléknak sok esetben része a drog.
Két fiatal, aki nemrég ölt meg egy apácát, azt állította, hogy megszállta őket az ördög. A fiatalokon kívül a szekták célpontjai a nők, akiket áldozati szertartásokban használnak fel.
 
Súlyosan veszélyeztetettek a betegek - mind testi, mind lelki bajoktólszenvedők -, mert kuruzslók karmaiba kerülnek, akik misztikus "gyógyításukkal" inkább rontanak az állapotukon.
 
Ezek a szekták mindenféle mágiával, okkultizmussal a halál és a gyűlölet kultúráját táplálják, ezért kell komolyan felvenni a küzdelmet ellenük - mondta tapasztalatait összegezve Aldo Bonaiuto.