Meghalt a világ legidősebb asszonya

Állítólag százhuszonnyolc éves korában meghalt Salvador - és talán a világ - legmagasabb kort megért asszonya, bár neve nem szerepel a Föld 100 évesnél idősebb lakóit nyilvántartó amerikai intézmény nyilvántartásában.

  • MTI MTI
Meghalt a világ legidősebb asszonya

Bárhogy legyen is, a latin-amerikai ország hatóságai, sőtkormánya által hivatalosan 128 évesnek igazolt Cruz Hernandezt a hét végén temették el, mintegy száz ember jelenlétében. A salvadori kormány igazolása szerint Hernandez 1878. május 3-án született. A fővárostól, San Salvadortól mintegy száz kilométerre keletre lévő San Augustin városában bábaasszonyként majd szülésznőként dolgozott egészen 100 éves koráig - legalábbis azok
szerint, akik ismerték és szerették.
 
Az asszony nem rendelkezett születési anyakönyvi kivonattal, de ezt a hiányt a 2005-ben végzett vizsgálat eredményeként maga a kormány pótolta: hivatalos igazolást adott neki akkori - általa mindig is vallott - koráról.
Ha a vizsgálat eredménye tényleg helyes volt, az azt jelenti, hogy Cruz Hernandez személyében most a Föld abszolút korrekorder asszonya távozott az élők sorából - írta az AP amerikai hírügynökség. Családja mindenesetre szép nagy: több mint 200 rokont, leszármazottat hagyott maga után, köztük gyerekeket, unokákat, déd-
és ükunokákat.

Az ügyről, így a temetésről beszámoló AP nem részletezte, hogy milyen leszármazottból hány maradt a matróna után. Hivatkozott viszont az AP a kaliforniai UCLA egyetem gerontológiai kutató csoportjára, amely bolygónk 100 évesnél idősebb lakóit tartja nyilván. Az ő adataik szerint az eddigi leghosszabb élettartamú nő a francia Jeanne Calment volt, ő 122 éves volt, amikor 1997-ben meghalt. Ugyanezen csoport internetes honlapján a ma
élő legidősebb emberként a japán Minagava Jone szerepel, aki idén január 4-én volt 114 éves.