Edmund Stoiber Mibe harap? © AP

Wildbad Kreuth festői üdülőhely Bajorországban. Kristálytiszta, kék ég, szikrázó napsütés, a levegőt szinte harapni lehet. Itt van a bajor kormánypárt, a keresztényszociális CSU politikai alapítványa, a Hanns Seidel Stiftung oktatási központja, ahol minden év elején összegyűlnek a CSU vezetői, parlamenti képviselői, hogy az idilli környezetben meghányják-vessék a tartományt hatodik évtizede komoly konkurencia nélkül kormányzó politikai erő előtt álló tennivalókat.

E találkozók főszereplője 17 éve Edmund Stoiber. Előbb, 1993-tól csak mint tartományi kormányfő, 1999 óta pedig pártelnöki minőségében is. A politikát Franz Josef Strauss mellett, a párt főtitkáraként kitanult Stoiber vitathatatlan pozícióból irányította a szervezet és a tartomány ügyeit. Egyik szempontból sem rosszul: a CSU a legutóbbi, 2003-as választáson példátlan módon kétharmados többségre tett szert a müncheni tartományi parlamentben. Bajorország pedig a legsikeresebb német tartomány: ott a legnagyobb a gazdasági fejlődés, és a legkisebb a munkanélküliség, a PISA-felmérések szerint ott vannak a legjobb iskolák. Ott a legdrágábbak az ingatlanok is, annyian szeretnének odaköltözni. Ráadásul a Bundesligában is többnyire csak az a kérdés: hány ponttal nyeri a bajnokságot a Bayern München. Merthogy nyeri, az biztos.

Épp ilyen biztosnak, mondhatni természeti törvényből eredőnek tűnt Stoiber egyeduralkodói pozíciója is. Egészen a múlt hét elejéig, amikor is az idei, szokásos elnökségi és frakciótalálkozón mindössze néhány nap leforgása alatt annyian és annyira ki nem kezdték, hogy egy rendkívüli, két percig sem tartó sajtótájékoztatón papírról felolvasva be nem jelentette: szeptember 30-ával lemond bajor miniszterelnöki posztjáról, és nem jelölteti magát az őszi CSU-kongresszuson a pártelnökségre.

A háború utáni német történelem egyik leggyorsabb szobordöntési akciója egy látszólag jelentéktelen epizóddal indult. Gabriele Pauli, a fürthi járás közigazgatási tanácsosa - a CSU elnökségének tagja - szóvá tette, talán nem biztos, hogy a következő, 2008-as választásoknak is úgy kéne nekimenni, hogy a 68 éves Stoiber legyen automatikusan az egyetlen jelölt. Meg kellene kérdezni a párttagságot is - javasolta.

Abból persze még nem lesz hír, ha a 76 bajor járás egyikéből valakinek nem tetszik a tartományi miniszterelnök. Csakhogy néhány hete az is elterjedt: Pauli kezdeményezése után valakik elkezdtek kérdezősködni, információkat gyűjteni a csinos, 49 éves elvált asszony magánéletéről. Mégpedig Stoiber környezetéből, bár állítólag az ő tudta nélkül. Ez pedig már elég volt ahhoz, hogy felkeltse a média érdeklődését: ki is ez a nő? Előbb a helyi lapok, majd az országos sajtó kapta fel a témát, a riporterek félóránként adták nála egymásnak a kilincset, s nem volt olyan televíziós politikai vitaműsor, ahová meg ne hívták volna. Ott aztán a korábban politikai píárból doktorált, divatosan öltöző, tökéletesen sminkelt Pauli rendre előadta: nem ellensége Stoibernek, de a pártnak sem, s csak jót akar azzal, hogy szorgalmazza a párttagság bevonását a döntésbe.

Hogy magának mit akart, nem lehet tudni - egyelőre azt állítja, semmit, elégedett mostani feladatával -, de hogy legalább két embernek jót tett, az biztos. Mégpedig Erwin Hubernek, a bajor kormány gazdasági miniszterének, valamint Günther Beckstein belügyminiszternek. A dolgok pillanatnyi állása szerint ők lesznek ugyanis Stoiber örökösei, Huber pártelnökként, Beckstein kormányfőként. S hogy a funkció csupán az ölükbe hullik, vagy tettek is érte valamit, arról megoszlanak a vélemények. A Wildbad Kreuthban összegyűlt CSU-képviselőket mindenesetre olyan helyzet várta, amelyben valaki már eldobta az első követ. A 124 tagú CSU-frakcióban az utóbbi években az egyeduralkodó Stoiber gyakran rámordult valakire, ám az illető általában nyelt és hallgatott. De most, hogy Pauli ki merte mondani sokuk gondolatát, egymás után csatlakoztak a hadhoz a szobordöntögetők. A pártvezetésben pedig a jelek szerint sem erő, sem akarat nem volt ennek leállítására.

Beckstein és Huber együtt talán megtehették volna - csakhogy nekik is volt elszámolnivalójuk Stoiberrel. Mégpedig csalódottságból, a felvillantott, majd elzárt karrier szempontjából. A 2002-es Bundestag-választások előtt ugyanis - amikor Stoiber volt a keresztény uniópártok közös kancellárjelöltje Gerhard Schröder ellenében - annyira jónak látszottak az unió esélyei, hogy már a posztosztozkodás is megtörtént. Stoiber Berlinbe költözése után - ahová szövetségi belügyminiszternek vitte volna magával Becksteint - Huber lett volna a bajor miniszterelnök. Csakhogy Stoiber 6 ezer szavazattal elveszítette a választást, így az álmok szertefoszlottak. A legutóbbi, 2005-ös Bundestag-voksoláskor pedig - amikor, ha nagykoalícióra kényszerülve is, de nyertek az uniópártok - Stoiber gazdasági szuperminiszter lett volna Angela Merkel kormányában. Így aztán újra esedékessé vált a posztosztozkodás - ezúttal Hubert kecsegtette a bajor miniszterelnök bársonyszékkel -, de Stoiber meggondolta magát, s maradt Münchenben. Pedig nyilván már az emberei is tervezgették a kancelláriába való átköltözést.

Csalódottságáról senki sem beszélt nyíltan, s azt sem vágták Stoiber szemébe, amit pedig gondoltak, hogy gyávaságnak tartják a személyére szabott berlini szuperminiszteri poszt visszautasítását. Stoiber egyik legnagyobb hibája az volt - fejtegette a múlt héten egy másik, ugyancsak uniópárti tartományi miniszterelnök szűk körben, többek között a HVG tudósítójának a jelenlétében -, hogy olyan emberekkel vette körül magát, akik mindenre csak helyeseltek. Hátrány volt humortalan, aszketikus egyénisége is. A megboldogult Strauss - nosztalgiázott a minap egy CSU-politikus - másképp intézte volna el a Pauli-ügyet. A nagy nőcsábász hírében állt egykori főbajor ugyanis - tette hozzá - meghívta volna a hölgyet egy vacsorára, majd egy azt követő közös reggelire. A példás családi életet élő Stoiber fejében nyilván meg sem fordult ilyesmi. Ha azonban komolyabban veszi az első kritikákat, és meghallgatja Paulit, netán komolyabb funkciót is ajánl neki a politikusnőkben amúgy is szűkölködő CSU-n belül, akkor most nem arról vitáznának a pártban, hogy a helyén maradhat-e egyáltalán még egy fél évig Stoiber. S nem folyna még hétfői lapzártánkkor is nyilatkozatháború Huber és a pártelnöki posztra igényét ugyancsak bejelentő Horst Seehofer szövetségi mezőgazdasági miniszter között arról, melyikük méltóbb a párt vezetésére.

WEYER BÉLA / BERLIN