Tetszett a cikk?

Eddig 200 halálos áldozata van a tegnap esti brazil repülőgép- szerencsétlenségnek. Az eddigi adatok alapján valószínűsíthető, hogy a halottak között nincs magyar áldozat.

A TAM brazil légitársaság JJ 3054-es járata tegnap landolás közben túlfutott a leszállópályán, áttörte a Sao Paulo-i reptér korlátját, áthajtott egy forgalmas autóúton, majd nekiütközött egy épületnek, ezt követően pedig felrobbant. Becslések szerint a tragédiának körülbelül 200 áldozata van, nem csak a gépen ülő utasok és személyzet, hanem az autóúton közlekedők között is történt halálos sérülés.

Eddig 45 holttestet szedtek ki a mentőegységek, amelyek szerint senki sem élte túl a tragédiát. José Serra, Sao Pauolo szövetségi állam kormányzója elmondta: úgy tájékoztatták, hogy a kigyulladt repülőgép belsejében ezer Celsius-fokos hőmérséklet uralkodott, így gyakorlatilag a nullával volt egyenlő az esélye annak, hogy
túlélőket találjanak. Előzőleg Manuel Antonio da Silva Araujo, a brazil tűzoltóság ezredese úgy nyilatkozott, hogy a baleset pillanatában a földön tartózkodó emberek közül is többen életüket vesztették, így összesen kétszáz emberéletet követelt a tragédia. Amennyiben ez bebizonyosodik, úgy a keddi volt Brazília történetének legsúlyosabb repülőszerencsétlensége. Összesen 11 embert szállítottak kórházba, de közülük hárman belehaltak
sérüléseikbe.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy nincs magyar áldozata a brazíliai szerencsétlenségnek. A minisztérium - mondta - kapcsolatban áll a konzullal. A helyszínen egyelőre zajlik az áldozatok azonosítása. Egy brazil szövetségi bíróság biztonsági megfontolásokra hivatkozva februárban egy időre megtiltotta, hogy nagy repülőgépek használják Congonhas repülőteret, a fellebbviteli bíróság azonban három géptípus esetében feloldotta a tilalmat.
   
További részletek itt olvashatók!

 

 

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Vízfelületen sikló repülőgépet fejlesztenek Kínában

Kínai mérnökök néhány méterrel a víz felett repülő, úgynevezett párnahatás-repülőgépeket (Wing-In-Ground, WIG) terveznek, amelyek - a hagyományos repülőgépekhez képes - sokkal gazdaságosabb módon képesek repülni.

MTI Világ

Nincs túlélője a kambodzsai repülőgép-balesetnek

Megtalálták szerdán Kambodzsában az ország délkeleti vidékén két nappal korábban lezuhant kisrepülőgép roncsait; a kambodzsai kormány szóvivőjének tájékoztatása szerint a szerencsétlenséget a gép 22 utasa közül senki sem élte túl.