A Bindeez, valamint az Aqua Dots nevű, egyébként igen népszerű készségfejlesztő játékokról van szó. A kínai hatóságok közölték, hogy a gyártóhelyeken lefoglalták a termékeket és vizsgálatot indítottak, miként kerülhetett drog a játékszerekbe.
A játék az ausztrál Moose Enterprisestől jutott a piacokra, amit az negyven országban vont már be és amelyet sok milliós nagyságrendben a kínai Sencsen (Shenzhen) városában állítatott elő.
Magyarországon a forgalmazó több mint 13 ezer ilyen játékot értékesített a kereskedőknek augusztus óta, s a cég már felhívta a figyelmet, hogy a játékot, amelynek 22-féle változata létezik, vissza kell vinni a boltokba. Az Egyesült Államokban viszont 4,2 millió játékot hívtak vissza.
Kína felfüggesztette a "drogos" játékok kivitelét
Kína a hét végén felfüggesztette a mérgező anyagot, nevezetesen egy veszélyes drogot tartalmazó játékainak kivitelét az amerikai és ausztrál panaszok hatására. Ezek szerint összesen már vagy tucatnyi gyereket kellett súlyos panaszokkal kórházba vinni, mert a kínaiak gyártotta játékgyöngyöcskéket lenyelték és ezek gyógyszerekhez használt, kábítószer jellegű anyagot tartalmaztak.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.