„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Magyarországon tartják a finnugor népek következő világkongresszusát 2012-ben - jelentette be Sólyom László Hanti-Manszijszkban, ahol az orosz, az észt és a finn elnökkel közösen szombaton este hivatalosan megnyitotta az V. világkongresszust.
Sólyom László, Dmitrij Medvegyev, Toomas Hendrik Ilves és Tarja Halonen - akik anyanyelvükön mondták el beszédeiket - egyaránt kiemelte, hogy szükség van a kulturális sokszínűségre és az anyanyelvek megőrzésére. Az orosz államfő hangsúlyozta a kultúrák közötti párbeszéd fontosságát, és úgy vélte, hogy az anyanyelv segít az identitás megőrzésében.
A magyar köztársasági elnök minden kisebbség szempontjából nézve alapvető kérdésnek nevezte az anyanyelvi iskoláztatást, valamint az anyanyelv használatának lehetőségét a hivatalokban és bíróságokon. Rámutatott, hogy nagycsaládok felbomlásával az iskola vált a legfontosabb, a népet és nyelvét fenntartó intézménnyé, egyben a nyelv modernizálásának, életképességének letéteményesévé is.
A nyelv vállalása az identitás állandó, nyilvános vállalása, amely nem vonul vissza a saját ünnepekre és saját körbe - jelentette ki Sólyom László, aki üdvözölte, hogy az unió központi költségvetése 2,5 millió eurót különített el a finnugor kisebbségek oktatási, nyelvi programjainak támogatására, az anyanyelvi média segítésére és a civil társadalom fejlesztésére.
A világkongresszus hétfőn ér véget a zárónyilatkozat elfogadásával. Medvegyev orosz elnök közölte, ha a világkongresszus végrehajtó szervének, a konzultatív bizottság állandó székhelyének valamelyik oroszországi várost választják meg a küldöttek, Oroszország biztosítja a működéséhez szükséges összes feltételt.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.