A 44 éves alaszkai kormányzónő gránátként csapódott be az elnökválasztási kampányba. Új lendületet adott John McCain szenátornak, a republikánus elnökjelöltnek, és olyan meghatározó szerepe kezd lenni a kampányban, amilyet alelnökjelölt évtizedek óta nem játszott.

A Time elemzője szerint nyilvánvaló, hogy itt már nemcsak a politikai üzenetről van szó, a hatás tudat alatti. A közvélemény nem ismeri, hogy Palin milyen politikus, bölcs vagy vakmerő, önálló gondolkodású vagy ötlettelen; személye pártokon átívelő jelenség. Megjelenése a néhai legendás elnökre, Ronald Reaganre emlékeztet, sikere a Republikánus Párt mítoszának erejét jelzi.

A Palin-jelenséget mind több írás igyekszik megvilágítani. A kormányzónő személyéről szeptemberben több hír jelent meg, mint a választási kampány többi szereplőjéről. Palin a híradások 60 százalékában fordult elő, megelőzve John McCaint is, aki 52 százalékot ért el. A demokrata jelöltpáros háttérbe szorult: Barack Obama a tudósítások 22 százalékában szerepelt, míg társára, Joe Bidenra csak a hírek 2 százaléka jutott - derült ki a Kiváló Újságírás Program kutatásából. A Lycos internetes keresőben Palin nevére mindenkinél többen kerestek rá, a popsztárokat is megelőzte.

A The Washington Times szerint a "hoki anyu", a köztisztviselő és a médiasztár immár kulturális jelenség, amelynek központi eleme a nőiessége, a magas sarkú cipő és az immár éles politikai vitákat kiváltó rúzs. Miután Hillary Clinton nem lett sem elnök-, sem alelnökjelölt, talán ő a legfontosabb női politikus Amerikában. A The New York Times elemzője úgy fogalmazott: korábban McCain-hogyishívják jelöltpárosról lehetett beszélni, most már Palin-hogyishívják kettősről.

Sarah Palin egymaga elérte azt, amire a Republikánus Párt tíz korábbi elnökjelölt-aspiránsa nem volt képes: fellelkesítette a kormányzó párt táborát, tömegeket és nagy adományokat vonz, szétzilálta a demokrata kampányt. A CNN/Time/Opinion Research felmérése szerint a McCain-Palin párosnak először van kétszámjegyű előnye a fehér női szavazók körében Virginia, Missouri és Michigan államokban, amelyek eldönthetik a választást. A McCain oldalán az országot járó szupernőre kíváncsi mindenki, tízezres nagygyűléseken éltetik, sokszor McCain beszédei közben is azt skandálják az izgatott hívek: "Sarah, Sarah!". A The Washington Post tucatnyi nővel készített interjút, köztük egykori Clinton-támogatókkal, akiket lenyűgöz Palin határozottsága, s akik közül többen könnyeket potyogtatva azonosítják magukat a fontos politikai szerepre készülő ötgyermekes anyával.

Más elemzők rámutatnak: szinte újjászülettek az amerikai evangéliumi keresztény hívők. A vallásos jobboldal vezetői megrészegült örömmel fogadták Palin alelnökké jelölését, a keresztény rádióállomások műsoraiban már-már hisztérikus volt az ünneplés. Palin katolikus családba született, de 4 éves korában szülei egy pünkösdista egyházhoz csatlakoztak. Ő maga 38 éves koráig látogatta a közösséget, jelenleg úgynevezett Biblia-hívő kereszténynek vallja magát, az evangéliumi protestáns keresztények egy csoportja nevezi így magát. Palin jelölése egyfelől hihetetlen mértékben mozgósíthatja az evangéliumi tábort, amely a népesség jelentős hányadát, 23 százalékát teszi ki. Másfelől viszont a Demokrata Párt felé tereli a katolikus választókat, és elidegeníti az ingadozó világi szavazókat, például azért, mert Palin még erőszak és vérfertőzés esetén is ellenzi a művi terhesség-megszakítást.

Joe Klein, a Time elemzője az elsők között van, akik valósnak látják annak a lehetőségét, hogy a Palinnal társult McCain győzelemre vezeti a republikánusokat az évek óta tartó, a demokratáknak kedvező kormányváltó hangulat ellenében is. Klein felidézte, hogy Reagan erőteljes jövőképe a nosztalgián, a múltba nézésen alapult. Adócsökkentési ígéretei és megingathatatlan kommunizmusellenessége mellett egy valamikori, faji előítéletektől mentes Amerika képének felvázolásával hatott az amerikaiak szívére. Az 1950-es éveket elfedő kulturális egyneműség és az erősödő középosztály azonban már a múlté. Minden korábbinál nyilvánvalóbbá vált Amerika kulturális sokszínűsége, és a középosztály helyzete megingott, tagjai nem lehetnek biztosak abban, hogy gyerekeik jobban élnek majd náluk. Ma az 1960-as években még elképzelhetetlen életstílusok léteznek, viszonylag széles körben dívik a fogamzásgátlás és az abortusz, teret nyert a feminista forradalom, az egynemű párok jogaikért küzdenek, a kétszülős családmodell szétesett. Mindezek a változások a televíziónak is köszönhetően felgyorsultak. Amerika viszont vágyik egy olyan korba, amikor "ezek a problémák" még nem léteztek; a kisvárosi értékeket hirdető SarahPalin ennek a mítosznak a legfrissebb megszemélyesítője.

Mint a Time elemzője megjegyezte, a Republikánus Pártnak ez a szinte ösztönökre ható üzenete minden korábbinál erősebb, elsősorban a demokrata elnökjelölt származása miatt. A kenyai apától és kansasi fehér anyától született Barack Obama nem létezhetne a Reagan és Palin által megálmodott kisvárosi Amerikában. A jellegzetesen nagyvárosi értelmiségi Obama fekete és fehér szülők gyereke, és az ilyen vegyes házasság "terméke" nagy tömegek számára még ma is elrettentőbb, mint az, hogy mondjuk Palin fiatalkorú lánya teherbe esett. Klein szerint Obama bármennyire is igyekszik hangoztatni, hogy ő is csak egy az amerikaiak közül, a multikulturális Amerika mítosza még a jövő zenéje.