Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gyurcsány Ferenc vasárnap tájékoztatást kapott a dunaszerdaihelyi futballmérkőzésen történtekről a szakminiszterektől azokról az információkról, amelyek rendelkezésre állnak a magyar hatóságoknál és a Külügyminisztériumnál, valamint tájékozódott Magyarország szlovákiai nagykövetétől is, mivel a magyar közvéleményt felkavarták a televízióban illetve az interneten látható képek.
A kormány megítélése szerint a lehető legrosszabb, ami történhet, hogy a két nép és a két ország viszonyát szélsőséges, radikális csoportok tettei határozzák meg vagy befolyásolják - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Kitért arra, Draskovics Tibor igazságügyi miniszter azt kérte a szlovák társhatóságoktól, hogy vizsgálják ki és adjanak részletes tájékoztatást a történtekről. Egy ilyen vizsgálat azért is fontos, mert a futballmérkőzésen történtekről bemutatott képek kételyeket ébresztettek a rendőri intézkedésék indokoltságával illetve arányosságával kapcsolatban. Ebben a régióban különösen fontos, hogy még csak a gyanúja se vetődhessen fel annak, hogy etnikai okok játszhattak közre a történtekben.
Az MTI kérdésére a kormányszóvivő kitért arra, a kabinet alapvetően egyetért a Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő értékelésével, és mélységesen elítéli, ha bármelyik nemzet zászlaját meggyalázzák. Ilyet nem lehet megengedni - szögezte le.
Daróczi Dávid kiemelte azt is: ugyanezt gondolják a kétnevű helységnévtáblák megrongálásáról. A magyar kormány ezzel szemben - a történek kapcsán is - a megbékélés fontosságát tartja szem előtt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.