Éppen Audley Shaw pénzügyminiszter beszélt a Jamaicai Munkáspárt (JLP) több ezer híve előtt a vasárnapi eseményen és már arra készült, hogy átadja a mikrofont Bruce Golding miniszterelnöknek, amikor lövöldözés kezdődött a színpad mögött, ahol a pártvezetés tagjai ültek. A rendőrség szerint a politikusok életét nem fenyegette veszély.
Golding néhány perc szünet után megtartotta beszédét, megjegyezte azonban, hogy 1968 óta jár pártkongresszusokra, de ilyet még nem tapasztalt.
A 2,7 millió lakosú Jamaicában a legmagasabb a gyilkossági ráta az egész nyugati féltekén. Átlagosan 1500 embert ölnek meg évente. A JLP tavaly szeptemberben került hatalomra, egyik fő célkitűzésének a bűnözés visszaszorítását tekinti.
Gyilkosság a pártkongresszuson
Egy embert lelőttek, kettőt pedig megsebesítettek Jamaica fővárosában, Kingstonban a kormánypárt éves kongresszusán - közölte a rendőrség és szemtanúk.
Felfüggesztették állásából Fürcht Pált, és újabb fegyelmi eljárást kezdeményeztek ellene
Europion: Toronymagasan vezet a Tisza, leginkább a gazdaságpolitikával elégedetlenek a magyarok
Továbbra is Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.
Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.