Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A Gazprom orosz cég szóvivője bejelentette csütörtökön, hogy moszkvai idő szerint 10 órakor, azaz közép-európai idő szerint nyolc órakor, lejárt az orosz-ukrán gázszállítási szerződés, amelynek keretében a Gazprom az ukrán Naftohaz cégnek szállít.
A Gazprom vezetője előzőleg, szerda este bejelentette, hogy kudarcot vallottak a szerződés megújításáról szóló tárgyalások. A Gazprom csütörtök reggel "100 százalékban" beszünteti a gázszállítást Ukrajnának - mondta Alekszej Miller vezérigazgató. Hangsúlyozta azt is: a Gazprom mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai fogyasztók teljes egészében hozzájussanak az oroszországi gázhoz. Az Európába irányuló orosz gáz többsége Ukrajnán keresztül haladó vezetékekben jut el a fogyasztókhoz. Az ukrán fél nem vett részt a tájékoztatón.
Julija Timosenko ukrán kormányfő a moszkvai beszámoló után telefonon arról biztosította José Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy Kijev nem akadályozza meg az Európába irányuló gáz áramlását - jelentette be Brüsszelben nyilvánosságra hozott közleményében a bizottság.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.