Marguerite a negyedik Reuter báró, Oliver özvegye volt. Oliver nagyapja, Paul Julius alapította meg a hírügynökséget, amely először csak Németországban, Paul Julius szülőhazájában működött, aacheni székhellyel, távíróvezetékek felhasználásával és postagalambok alkalmazásával, majd 1851-től Londonban is. Paul Julius 1857-ben megkapta a brit állampolgárságot.
A cégalapítónak Németország 1871-ben bárói címet adományozott, amelyet Viktória angol királynő később megerősített, mert a külföldi nemességnek előjogokat akart biztosítani a szigetországban is. A Reuter-család nemesi címe Marguerite bárónő halálával nem öröklődik tovább, minthogy sem neki, sem több mint 40 éve elhunyt férjének nincsenek gyerekei. "Vele kihalt a Reuter név is" - mondta Michael Nelson, a Reuters volt főigazgatója, a bárónő egyik barátja.
A Reuters hírügynökség tavaly a Thomson Reuters részvénytársaság részévé vált. A hírügynökség már korábban kiköltözött abból az eredeti székházából, amely a brit sajtó hagyományos központjában, a londoni Fleet Streeten volt.
Tom Glocer, a Thomson Reuters elnök-vezérigazgatója kijelentette: "Noha az alapító Reuters-család akkor, amikor a hírügynökség 2005-ben a Fleet Streetről átköltözött a kelet-londoni Canary Wharf üzleti negyedbe, már nem volt jelentős részvényese a társaságnak, a bárónő elismerésre méltó módon részt vett az átköltözés tiszteletére megtartott istentiszteleten".
Marguerite 1912. július 14-én született a svájci Neunkirchenben. Számos nyelven beszélt, szeretett kártyázni, operába, balettelőadásokra járni, és még jóval hetvenéves kora után is síelt. Tavaly azonban már több agyvérzése volt. Reuter bárónő hamvait a svájci Lausanne-ban, 1968-ban elhunyt férje maradványai mellett helyezik örök nyugalomra
A Reuters-dinasztia utolsó tagja is elhunyt
Elhunyt Marguerite de Reuter bárónő, egy letűnt korszak európai arisztokratája, utolsó élő tagja annak a családnak, amely megalapította a Reuters nemzetközi hírügynökséget. 96 évesen, vasárnap érte a halál egy franciaországi idősotthonban.

Trump gyorsít: 10-12 napot ad Putyinnak a harcok leállítására
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.