Magyar női holttest egy olasz autópályán

Egy fiatal magyar nő holttestére bukkantak kedden reggel az észak-olaszországi Veneto régióban, az A4-es autópályán.

  • MTI MTI
Magyar női holttest egy olasz autópályán

A L'UnioneSarda.it olasz honlap beszámolója szerint a holttest Annone Veneto település közelében a Trieszt felé vezető úttest közepén hevert. Több jármű áthajtott rajta, míg végül egy kamionsofőr, aki szintén keresztülgázolt a tetemen, észrevette a holttestet. A milánói magyar főkonzulátus elmondta, hogy az olasz rendőrség értesítette a magyar külképviseletet a nő haláláról. A főkonzulátus továbbította a halálhírt Magyarországra.

A nála lévő okmány alapján állapították meg a 18 éves lány nemzetiségét és kilétét, de az utóbbit egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Azon a helyen, ahol megtalálták a holttestet, lehetetlen átmenni az úttesten, és nagyon nehéz  bejutni kívülről az autópályára, mert nagyon magas a rézsűs töltésoldal.  A vizsgálat ezért főleg arra irányul, hogy ki tehette ki a lányt egy autóból azon a ponton, illetve arra, hogy már halott volt-e, amikor kitették. Boncolás fogja megállapítani a halál okát. A lány ruházatából arra következtetnek a rendőrök, hogy a szerencsétlen magyar fiatal nőkereskedők áldozata lehetett.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.