szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lech Walesa után Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfőt is a kommunista titkosszolgálattal való együttműködéssel vádolta meg a náci és a kommunista korszak bűneit vizsgáló varsói tudományos kutatóintézet.

A Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) szerint Kwasniewski "Alek" fedőnéven a titkosrendőrségnek dolgozott 1983 és 1989 között. A volt államfő - aki Lech Walesát követve, 1995-től volt köztársasági elnök tíz évig - tagadja az ügynökvádat. A baloldali politikus a Walesa állítólagos besúgói múltja körüli vita kapcsán kedden az IPN megszüntetését követelte, mert szerinte "a nemzeti emlékezet intézetéből a nemzeti hazugság intézetévé változott" a titkosszolgálati iratanyagot kezelő és feldolgozó kutatóintézet.

A nagyjából a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának megfelelő IPN vezetője, Janusz Kurtyka a Polska című lap szerdai számában megjelent interjúban kijelentette: "Kwasniewskinek nincsen joga sértegetni senkit, hiszen ő maga a kommunista nómenklatúra tagja volt". Ugyancsak a Polska szerdai száma szerint Kwasniewski azt mondta, hogy semmilyen tisztséget nem töltött be az egykori állampártban, és megismételte a kormánynak címzett felszólítást, hogy azonnal számolják fel az állami fenntartású intézetet.

A napról-napra hevesebb belpolitikai vitát egy 24 éves történész, Pawel Zyzak nemrég megjelent Walesa-életrajza robbantotta ki, amelyben az IPN-nél meghatározott időre szóló szerződéssel dolgozó fiatal szakember azzal vádolta a Szolidaritás szakszervezet legendás alapítóját és első elnökét, hogy együttműködött a titkosrendőrséggel és van egy házasságon kívüli gyermeke.

"Megvédjük Walesát, és mindig meg fogjuk védeni a jövőben is" - mondta Donald Tusk kormányfő kedden. Tusk közvetve az állami támogatás megvonásával is megfenyegette az intézetet. Az IPN-nek "nem lenne szabad a közpénzekkel visszaélnie, különben nem részesül többé állami támogatásban" - mondta.

A miniszterelnök párttársai szerdán már tovább mentek. "Kurtykának azonnal távoznia kell az intézet éléről, mert elvesztette a kapcsolatot a valósággal" - mondta Stefan Niesiolowski parlamenti alelnök, a liberális Polgári Platform (PO) politikusa. Kwasniewski pártja, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) is hevesen bírálja az IPN vezetőjét. Janusz Kurtyka "nem épelméjű" - mondta Wojciech Olejniczak, az SLD parlamenti frakcióvezetője.

Kurtyka egy keddi lapinterjúban igyekezett elhatárolni intézetét az ügytől. A szóban forgó kötet nem tekinthető az IPN kiadványának, és annak tartalmát komolytalannak tartják az intézet kutatói gárdájának állandó tagjai - mondta.

Lech Walesa állítólagos besúgói múltja nem most először került elő. 2000-ben egy bíróság már tisztázta a Nobel-békedíjas egykori köztársasági elnököt, aki felháborodva utasította vissza a felmelegített vádakat. Internetes naplójában hétfőn megírta, hogy visszaadja valamennyi kitüntetését, nem vesz részt a rendszerváltás 20. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken, és akár el is költözik Lengyelországból, ha a vádaskodók büntetlenül maradnak.

Van egy másik vitatott kötet is, amelyet valóban az IPN adott ki. A könyv állambiztonsági dossziék elemzése alapján készült, és az áll benne, hogy Walesa a hetvenes években a titkosszolgálatnak dolgozott. Tavaly jelent meg, és a volt elnök azóta vitában áll az intézettel, amelynek szervezeti keretében egyébként egy államügyészség is működik. A testület eljárást indíthat, ha felmerül a gyanú, hogy közéleti szereplők hazudnának az esetleges titkosszolgálati múltukkal kapcsolatban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Pénzbírságot szabtak ki Lech Walesára

Pénzbüntetésre ítélte pénteken Lech Walesa lengyel exelnököt egy gdanski bíróság egy lengyel közéleti személyiség nyilvánosság előtt történt megsértése miatt.

Hét nap

Walesa kontra Chávez

Nemkívánatos személynek nyilvánították Venezuelában Lech Walesa Nobel-békedíjas volt lengyel államfőt, a Szolidaritás...

MTI Világ

Walesa Lengyelország elhagyását is fontolgatja a támadások miatt

Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet legendás alapítója és első elnöke kijelentette hétfőn, hogy végső soron emigrál, ha büntetlenek maradnak azok a történészek, akik munkáikban a kommunista rezsim titkosrendőrségével (SB) való együttműködéssel vádolták őt.

MTI Világ

A lengyel elnök nem hívta meg Walesát

Nem hívta meg a Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 90. évfordulója alkalmából rendezendő gálára Lech Walesát a lengyel államfő - vált ismertté egy nappal az ünnepség előtt.