John Denham, a közösségi és önkormányzati ügyek minisztere a BBC-nek kijelentette: az utóbbi hetekben egyre gyakoribbá vált megmozdulások "kicsúszhatnak az ellenőrzés alól", ha a hatóságok nem lépnek közbe. Az elmúlt időszakban az Angol Védelmi Liga (English Defence League - EDL) nevű csoportosulás szervezett több - rendre erőszakba torkolló - demonstrációt angol nagyvárosokban. Legutóbb pénteken, London egyik legnagyobb mecseténél robbantak ki összecsapások, miután az EDL gyűlést hirdetett az iszlám vallási központ elé. A részvevőket ezer antifasiszta ellentüntető fogadta, és a rendőrség tíz személyt őrizetbe vett; kilencüknél fegyverként használható tárgyakat találtak. A hónap elején Birminghamben voltak súlyos zavargások egy hasonló gyűlés után.
Az Angol Védelmi Liga a következő hetekben Londonban, Manchesterben, Leedsben, Lutonban és Bristolban is újabb iszlámellenes megmozdulásokat tervez. Denham szerint a csoport arra törekszik, hogy felvonulásaival "túlzó választ provokáljon ki" a brit városok nagy létszámú ázsiai közösségeiből, és utána e közösségeket tegye felelőssé a kialakuló összecsapásokért. A helyzet innen már ellenőrizhetetlenné válhat - tette hozzá a miniszter. A kabinettag szerint az EDL demonstrációinak jellegéből, a megmozdulásokon használt nyelvezetből és a kiválasztott helyszínekből világosan kitűnik, hogy a taktika célja a provokáció, és ha erre válasz érkezik, akkor az erőszak. Denham kijelentette: mindez hasonlatos az 1930-as évek brit fasiszta mozgalmának módszereihez.
A két világháború között a Sir Oswald Mosley vezette Brit Fasiszta Unió volt a legnagyobb, szervezett szélsőjobboldali erő Nagy-Britanniában. A csoport egyik leghírhedtebb akcióját a "Cable Street-i csata" néven tartja nyilván a történelem: Mosley 1936 októberében a londoni East End akkoriban jórészt kelet-európai zsidó bevándorlók lakta negyedein akart átmasírozni híveivel, ám a helyiek barikádokat emeltek és összecsaptak a felvonulókkal.
A brit kormány szombaton közölte: John Denham nyilatkozata annak az összehangolt kormányzati fellépésnek az első mozzanata, amelynek célja gátat vetni a szélsőséges jobboldali eszmék terjedésének. Az őszre tervezett kampány elsődleges célcsoportját "a kiábrándult fehér munkásosztály" azon tagjai alkotják, akiknek "társadalmi elidegenedését" a szélsőjobboldali csoportok kihasználhatják befolyásuk erősítésére.
Utcai erőszakot szítanak szélsőjobbos csoportok Nagy-Britanniában
Szélsőjobboldali csoportok igyekeznek erőszakcselekményeket provokálni a brit nagyvárosok utcáin, az "iszlám szélsőség elleni fellépés" ürügyével - mondta szombaton a brit kormány egyik magas rangú tagja, aki a jelenséget az 1930-as évek brit fasiszta mozgalmának fellépéséhez hasonlította.

Trump feltétel nélküli megadásra szólította fel Iránt
Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Életmentő műtétet hajtottak végre Ujhelyi Istvánon
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt Ujhelyi Istvánnak, így műtőasztalra kellett feküdnie.
Eltörölték a kampányköltés felső korlátját: a DK-tól a Tiszáig megnéztük, kinek mit jelent ez
Orbán a Parlamentben: Pontosan tudjuk, mi a helyzet ebben az országban
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Kovács Bálint: A Fidesznek már tényleg nincs tovább a magyar katonás propagandavideónál
Szentkirályi Alexandra csomagtartós túszejtésekről álmodozik, Orbán Viktor pedig már egyenesen azt állítja, hogy a gyerekeink fognak meghalni az ukránok miatt.
Brüsszel nem viccel: tényleg meg kell szabadulni az EU-nak az orosz olajtól és gáztól
Nagy Márton szerint Budapest félrevezette a bíróságot, hogy megkapja az azonnali jogvédelmet
Máris megvan Lázár minisztériumában a lemondott közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár utódja
Első fokon 5-5 év börtönt kaptak a pécsi buszper vádlottjai
A bíróság emellett a két vádlottat a 606 milliós kár megtérítésére is kötelezte.