Az észak-kínai Hopej (Hebei) tartományban azzal vádolják egy bánya tisztviselőit, hogy holttesteket szállítottak el, bizonyítékokat semmisítettek meg, és 380 ezer dollárnak megfelelő összeget fizettek újságíróknak, hogy ne számoljanak be egy bányarobbanásról. A balesetben, amely 2008 júliusában történt, meghalt 34 bányász és egy bányamentő. Az esetről három hónapig hallgattak. Li Csüncsi (Li Junqi), egy gazdasági lap helyi irodájának vezetője az első a tíz újságíró közül, akit a botrányos ügyben elítéltek. A férfi 29 ezer dollárnak megfelelő pénzt kért azért, hogy hallgat a bányarobbanásról.
Ügyvédje elismerte, hogy védence pénzt vett át, de, mint mondta, az nem csúszópénz volt, Li ugyanis nem saját bankbetétjeként helyezte el, hanem az újság számlájára utalta át. Így nevetséges az, hogy ezt a bíró hallgatási pénznek nevezte - mondta a védő. Legkevesebb 48 tisztviselő, köztük rendőr, munkavédelmi tisztviselő, a megyei kormányzat vezetője ellen emeltek vádat kenőpénzek kifizetése vagy elfogadása miatt.
Kínában tisztviselők gyakran csúszópénzt fizetnek magasabb rangú vezetőknek, hogy elkerüljék a vizsgálódást és a későbbi elbocsátást. Sok esetben az újságírók tisztviselőket zsarolnak azzal, hogy feltárják egy eset hátterét, ha nem kapnak fizetséget a hallgatásukért. Ezeket a kifizetéseket általában hirdetéseknek vagy előfizetéseknek álcázzák. A helyi tisztviselőknek különösen érdekük volt az ügy elhallgatása a 2008. évi nyári olimpia előtti országos biztonsági kampány idején, amikor a kormányzat arra törekedett, hogy Kína a legszebb arcát mutassa a világnak.
Korrupt újságíró kapott 16 év börtönt Kínában
Tizenhat évi börtönre ítéltek Kínában egy újságírót, aki kenőpénzt fogadott el, hogy eltussoljon egy bányarobbanást, amely a 2008-as pekingi nyári olimpia előtt néhány nappal történt - közölte szerdán ügyvédje.

Zelenszkij Brüsszelben: Ukrajna nem adhat fel területeket
Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
„A többség nem akar olyan lenni, mint az apja volt” – hogyan érdemes apaként jól jelen lenni a gyerek életében?
Az én hetem: Péterfy Gergely abban a városban járt, amely minden keresztény fundamentalista rémálma
A Fidesz-kormány egykori helyettes államtitkára volt a vendég egy Tisza Sziget rendezvényen
Holtan találták meg a verseny közben eltűnt terepfutót Cserépfalunál
És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Tarantino elárulta, miért nem csinálta meg legújabb filmtervét, és miért nem ő rendezi saját filmjét
Kis híján egymásba rohant két vonat Szolnok és Szajol között
Hatalmasat kaszált valaki a hatos lottón
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.