A New York-i Presbiteriánus Kórházba került, ahol egyik szívkoszorúerében két értágító sztentet helyeztek el - közölte Douglas Band az exelnök tanácsadója. Clinton jó hangulatban van és folytatja munkáját alapítványánál, valamint a haiti segélyezésben - olvasható a tanácsadó közleményében. A CNN hírtelevízió tudósítása szerint a manhattani kórházban mellette volt lánya, Chelsea. Felesége, Hillary Clinton külügyminiszter pedig elindult Washingtonból New Yorkba. Az ABC News nem zárta ki, hogy Clinton lemondja ázsiai útját; a tervek szerint pénteken indul Katarba és Szaúd-Arábiába.
A CNN megjegyezte, hogy a 63 éves exelnök a haiti segélyezési munkálatok nemzetközi koordinátoraként a napokban járt a karibi országban, ahol a katasztrofális földrengés óta "súlyos körülmények" uralkodnak. A hírtévé hozzátette, "Clinton éjjeli bagoly, keveset alszik". Bill Clintonon 2004-ben - miután mellkasi fájdalmakat érzett és légzési nehézségekkel küzdött - sikeres szívkoszorúér-áthidaló műtétet hajtottak végre; akkor négyszeres bypass operáción esett át, négy elzáródott artériát szabadítottak fel. Komplikációk miatt néhány hónappal később újra megműtötték.
Clinton 1993 és 2001 között volt az Egyesült Államok elnöke. A The Washington Post azt írta, hogy Clinton családjában már többen szenvedtek szívbetegségben, ezenkívül az exelnöknek magas a koleszterinszintje és vérnyomása, mindezek a kockázati tényezők hajlamossá teszik szívrohamra. Korábban szeretett szivarozni, elnöksége idején pedig közismert volt róla, hogy kedveli a hamburgert és a gyorséttermi ételeket.
Megműtötték Bill Clinton szívét
Bill Clinton volt amerikai elnököt csütörtökön mellkasi fájdalommal kórházba szállították New Yorkban, szívműtéten esett át.
A volt államtitkárok lelépési pénzét kifizetik, Orbán minisztereinek visszatartott jussát civileknek adja a kormány
Vészhelyzetben kell újraépítenie a környezetvédelmet a Tisza-kormánynak, de zsebre teszik-e a népszerűségvesztést?
Óriási Tisza-fölényt mér a 21 Kutatóközpont is, a Fidesz-tábor zuhanása megállt
Szalmonellás tészta miatt járvány söpör végig 14 európai országon, Magyarországon is
A vb előtt biztosan nem gondolta volna, hogy megéri virrasztani ezért a meccsért, pedig kár lenne kihagyni
A végletekig fokozták az izgalmakat a Portugália – Horvátország meccsen, végül Cristiano Ronaldo örülhetett
Videón, ahogy elszabadultak az indulatok a bíró döntése után a portugál–horvát meccsen
Négy megyére citromsárga figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Marabu Féknyúz: Színházi közvetítésünk
Ki következik?