Három alelnököt - köztük Bugár Bélát, a Híd elnökét - már a csütörtöki alakuló ülésen megválasztottak. Fico esetében ez nem volt lehetséges, mert kormányfőként csak a testület alakuló ülése után nyújtotta be lemondását, s tért vissza formálisan a képviselők soraiba. A volt kormányfő annak ellenére tért vissza képviselőként a parlamentbe, hogy ezt másfél éve egy televíziós nyilatkozatában ezt egyételműen kizárta.
"Nem tartom helyesnek, hogy az az ember, aki négy vagy nyolc évig a kezében tartotta a kormányrudat, visszatérjen a parlamentbe, s azután úgy kiabáljon a padsorokból, mint ahogy azt Mikulás Dzurinda vagy Ivan Miklos teszi. Ez nevetséges. Véleményem szerint ez nem jó. Annak, aki befejezi a kormányzást és nem kap újra bizalmat, köszönetet kellene mondania, s távoznia kellene a politikából" - szögezte le másfél éve Fico a TA3 hírtelevízióban. Mostani visszatérését a parlamentbe azzal magyarázza a volt szlovák kormányfő, hogy a Smer majdnem 35 százalékos támogatást kapott, s ez munkára kötelezi őt. Pénteken letették a képviselői esküt azok a politikusok is, akik a kormányzati pozíciókba került honatyák helyét foglalják el törvényhozásban.
A Híd mindhárom kormányzati pozícióba került képviselőjét - két szlovákot és egy magyart - a parlamentben magyar nemzetiségű politikusok váltják fel. Rudolf Chmel, emberi jogi és kisebbségügyi kormányfőhelyettes helyére Pfundtner Edit, Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter helyére Vörös Péter, míg Ivan Svejna pénzügyminisztériumi államtitkár helyére Jakab Elemér került.