A négy ország rendőri erői közel 800 illegális játékbarlangra csaptak le a június 11-e és július 11-e között lezajlott SOGA III művelet során – közölte az akciót koordináló Interpol. A szervezet szerint az itt leadott illegális fogadások összértéke meghaladta a 155 millió dollárt.
A hatóságok részletesen elemzik a razziák alatt begyűjtött információkat, amelyek az Interpol szerint az illegális sportfogadásban érintett más személyekhez és a szervezett alvilág további csoportjaihoz vezetheti majd el a hatóságokat. Az egyelőre nem derült ki, hogy a pályán zajló játékot is befolyásolták-e az illegális fogadások, az Interpol szerint ennek megállapítása egy szélesebb körű vizsgálat tárgya lehet.
A SOGA III-ban és az azt megelőző, 2008-ban és 2007-ben lezajlott két hasonló akcióban összesen hétezer személyt tartóztattak le, 26 millió dollárnyi készpénzt foglaltak le, az intézkedések eredményeképpen bezárt illegális játékbarlangok pedig összesen több mint kétmilliárd dollárnyi fogadást kezeltek – tette hozzá az Interpol.
Hongkongban, amelynek rendőrsége szintén részt vett a SOGA III műveletben, alig egy hete egy kiterjedt illegális online fogadási hálózatot göngyölítettek fel, amelynek résztvevői több mint egymilliárd dollár értékben fogadtak – írja az AFP. A csoport – amelynek 93 szervezőjét letartóztatták – több mint 400 bankszámlán keresztül fogadott téteket, főként telefonon és az interneten.