Háború és béke Szudánban

Először történik meg a polgárháború 2003-as kezdete óta a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban, hogy vetési időszakban tízezrek hagyják el a nyomorúságos menekülttáborokat, és térnek vissza földjeikre. Az ENSZ tisztviselői szerint a mintegy 2 millió menekült hazavándorlása még tavaly is öngyilkosság lett volna, hiszen a dzsandzsavid néven ismert milíciák fosztogattak és gyújtogattak a falvakban.

Csökkent azonban az erőszak az utóbbi hónapokban, ami esélyt ad a kartúmi kormány és a legnagyobb dárfúri lázadócsoport, az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) között szombaton létrejött tűzszüneti megállapodásnak. Az eddigi fegyvernyugvási egyezmények mind kudarcot vallottak, némelyik napok alatt omlott össze. A mostani keretmegállapodás szerint tovább tárgyalnak a békéről, Haszan el-Basir szudáni elnök jó szándéka jeléül pedig közölte, az elfogott JEM-fegyveresek közel harmadát elengedik, és egyelőre nem hajtják végre a halálos ítéletet több mint száz elítélt lázadón.

Az eddig 300 ezer áldozatot követelő dárfúri konfliktus rendezését segíti, hogy Barack Obama amerikai elnök a tárgyalásra és nem a kartúmi kormány elszigetelésére helyezi a hangsúlyt, holott tavaly a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság a dárfúri háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Basir ellen. Egyre jobb munkát végez az évi 1,6 milliárd dolláros költségvetésével a világ legdrágább, közös afrikai–ENSZ békefenntartó missziója. Nem váltak valóra az éhínségre és járványokra vonatkozó félelmek sem, miután tavaly Kartúm 13 külföldi segélyszervezetet utasított ki az országból. A helyzet persze kiszámíthatatlan, a másik jelentős lázadócsoport, a Szudáni Felszabadító Hadsereg (SLA) csak akkor hajlandó tárgyalni, ha az erőszak teljesen megszűnik.

A dárfúri rendezést segítette, hogy több mint két hete Szudán és nyugati szomszédja, Csád – ugyancsak hétévi háborúskodás után – megállapodást írt alá a közös határ, így Dárfúr biztonságáról és a térségben közösen járőröző katonai erő létrehozásáról. Az alku érdekében négy év után először Szudánba látogatott Idriss Déby csádi elnök, fogadkozva, hogy leállítják a szudáni rebellisek támogatását. Hasonló elkötelezettséget vár el Csád Szudántól, amely a N'Djamenával szembeni lázadókat segíti. A megállapodás tartósságára adhat választ, hogy a két ország lázadói valóban visszavonulnak-e a határon túli bázisaikról. A szudániaknak például vasárnapig kellett elhagyniuk a csádi területeket, lapzártánkig azonban nem derült ki, hogy megkezdődött-e az áttelepülés.

A két ország közti enyhülésben szerepet játszott, hogy mind Déby, mind pedig Basir választások elé néz. A szudáni támogatással 1990-ben hatalomra jutott csádi elnök eddig nem sok mindent mutathat fel, országa katasztrofális gazdasági helyzetben van. De leginkább amiatt aggódhatott, hogy a dárfúri lázadók vezére egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a csádi hadsereg azon köreivel, amelyek veszélyesek Déby hatalmára.

Szudánban 24 év után először tartanak áprilisban parlamenti és elnökválasztásokat, de az egyelőre biztos befutónak számító Basir számára sokkal fontosabb a 2011 januárjában várható népszavazás a déli országrész függetlenségéről. A dárfúri és a csádi béke – még ha törékeny is – biztosabb politikai hátteret teremt a szudáni elnök számára, hogy megakadályozza a kiválást, illetve kedvező feltételeket csikarjon ki Kartúm számára, ha elkerülhetetlenné válik egy új ország létrejötte Dél-Szudánból.

A térség stabilitása végett az USA, szudáni üzleti kapcsolatai miatt pedig Kína is abban érdekelt, hogy a dárfúri problémát rendezve az észak–dél kérdésre összpontosíthassanak. Szudán 1956-ban elnyert függetlensége óta – az 1972-től 1983-ig tartó időszakot kivéve – folyt a háború a muszlim többségű központi kormány, illetve a keresztény és animista déli lázadók között. Kartúm és a Szudáni Népi Felszabadító Mozgalom (SPLM) 2005-ben kötött békét, amely bukdácsolva ugyan, de máig kitartott. Bár az SPLM jelöltet állított az áprilisi elnökválasztásra – ráadásul egy északi muszlim személyében –, sokan úgy vélik, a déliek az elszakadásra játszanak. Basir és a Nílus vízhozamának megőrzésében érdekelt északi szomszéd, Egyiptom ellenzi a déliek önállósodását.

De mi lesz a déli és az északi országrész határainál lévő, hatalmas szudáni kőolajkinccsel? A lelőhelyek háromnegyede állítólag a déli területekre esik, és bár az SPLM az olajjövedelmek megfelezését javasolta egy átmeneti időre, szakértők szerint Kartúm aligha engedi el az önállósodni vágyókat anélkül, hogy meg ne kaparintaná a kőolajvagyon oroszlánrészét. A jelenleg napi félmillió hordónyi termelésből dél évente 8 milliárd, észak 13 milliárd dollárt vág zsebre, ami számukra a nem segélyből származó bevételek 98, illetve 65 százaléka. Elemzők szerint talán ez az egyetlen igazi garancia arra, hogy nem újul ki a polgárháború.

Etnikai és vallási ellentétek is színezik mind a déli, mind pedig a dárfúri konfliktust. Az elégedetlenség fő oka a kartúmi kormánynak az a régi politikája, hogy elszipkázza a forrásokat a távoli vidékekről, ahol viszont nem hajt végre központi fejlesztéseket. Jellemző, hogy délen a lakosság 18 százalékát érintő krónikus éhínség kétszer akkora, mint északon, a déli nők írástudatlansága 90 százalékos, szemben az északiak 75 százalékos arányával. Az általános iskolák látogatottsága ugyancsak kétszer nagyobb északon, mint délen, a gyermekek beoltottsága közti különbség pedig majdnem hatszoros az északiak javára.

A magas írástudatlansági ráták mellett sokan eleve megkérdőjelezik az áprilisi szavazás hitelességét, ráadásul eredetileg hét voksolást tartanának a közigazgatás különböző szintjein. A legtöbb külföldi kormány csendben már lemondott a normális választásról, a felelősség pedig nem csak a korrupt status quo fenntartásában érdekelt Basiré. Az SPLM is ejtette a 2005-ben helikopter-balesetben meghalt legendás vezérének, John Garangnak az ország elnyomott etnikumait egyesítő nemzeti stratégiáját.

KERESZTES IMRE