Határvita, katonai erőfitogtatás és gazdasági versengés árnyalja a világ két legnépesebb és gazdaságilag egyre erősebb állama, Kína és India amúgy jónak tartott viszonyát.
A Föld egyik legzordabb vidéke a Himalája 7–8 ezer méter magas gerincvonulata Kína, India és Pakisztán határvidékén. A térség egyúttal a világ veszélyes gócpontjainak egyike, India és Pakisztán kétszer is háborúzott Kasmírért, Iszlámábád által támogatott iszlamista terrorista csoportok pedig Újdelhiben és Mumbaiban is hajtottak végre vérengzéseket. Az utóbbi egy évben aztán Kína és India viszonya is feszültté vált, holott kapcsolatukban évtizedeken át meghatározó volt a harmadik világhoz tartozás közös érzése.
Peking India kárára igyekszik kiterjeszteni dél-ázsiai befolyását – bírálta szokatlan nyíltsággal az ősszel Manmohan Szingh indiai kormányfő az ázsiai rivális geopolitikai terjeszkedését. A kínai vezetés által lényegében szó nélkül hagyott megjegyzés jó ideje tartó diplomáciai súrlódás csúcspontja. A piszkálódások augusztusban odáig fajultak, hogy Kína nem adott vízumot egy Kasmírban szolgáló indiai tábornoknak. Újdelhi válaszul szóvá tette, hogy Kína jelentős összegeket fektet be Pakisztánban, Sri Lankán és Mianmarban kikötők építésébe, és ezzel ellenőrzése alá vonja azt a tengeri útvonalat, amelyen az indiai olajimport kétharmadát – no meg a kínai négyötödét – szállítják.
Szingh kényesebb ügyet is felvetett, kölcsönvéve Winston Churchill egykori brit kormányfő második világháborús szóhasználatát. Kína felhasználhatja India „lágy alsótestét”, Kasmírt arra, hogy sakkban tartsa déli szomszédját – utalt a vitatott hovatartozású területre és a pakisztáni–kínai együttműködésre. Kasmír ráadásul nem pusztán indiai–pakisztáni kérdés. Kína és India is vívott háborút 1962-ben, amikor a kínaiak elfoglalták a himalájai térség egy részét – a történelmi Kasmír harmadát –, ami máig bosszantja Újdelhit, hiszen a hegyláncot mindig is stratégiai és természeti ütközőzónának tekintette. Kínának is van területi követelése Indiával szemben, olyannyira, hogy nemrég meg akarta akadályozni az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) 60 millió dolláros hitelének odaítélését a határ menti indiai Arunácsal Prades állam egyik vitatott részének.
Az idén ismét feszültté vált a határvidék. Az indiai sajtó többször is azt állította, hogy kínai katonai egységek átlépték a határt. Az indiai fél szerint az utóbbi esztendőkben évi 300 kínai provokációra kerül sor, kétszer annyira, mint 2006-ban. Hasonló vádak hangzanak el Pekingben is, és persze mindkét oldal tagadja a határsértéseket. A kínaiak aktivizálódását jelzi, hogy utakat építenek a határ mellett, és fokozták a járőrözést. India ezt azzal akarja ellensúlyozni, hogy további 30 ezer katonát küld a térségbe. A két ország 3500 kilométer hosszú határát sok helyen máig nem jelölték ki, és az utóbbi években is tucatnyi eredménytelen tárgyalás folyt a vita rendezéséről. Így aztán sokszor valóban nehezen tisztázható, mi is tekinthető betolakodásnak, határsértésnek.
Évtizedek óta akut gond és mérgezi a két ország viszonyát, hogy Peking folyamatosan tiltakozik a dalai láma indiai befogadása és tevékenysége ellen. „A két ország között nem a határ vagy Tibet az igazi probléma, hanem a bizalom hiánya” – vélekedett ugyanakkor nemrég Cseng Ru-seng, Kína volt újdelhi nagykövete. Mások az indiai nacionalizmusban keresik az új keletű problémák gyökerét.
Kínában nyilvánvalóan nem vették jó néven, hogy India egy éve csendben meghirdette a kettős front doktrínáját, ami eufemisztikus megfogalmazása a pakisztáni és kínai kettős fenyegetésnek. Lényege, hogy India legyen képes egyszerre két háborút is megvívni a nyugati és az északi határon. Az újdelhi vezérkar az új doktrínáról jelképesen a Himalája bércei között, Szimlában döntött tavaly decemberben, és az elhatározás komolyságát jelzi, hogy az idei hadikiadásokat 29 százalékkal növelték. Az új stratégiának része egy gyors reagálású haderő létrehozása, valamint olyan nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztése, amelyekkel Kína túlnyomó részét elérhetik. Azaz Újdelhi katonai látókörében már nemcsak Pakisztán, hanem a hatalmas északi szomszéd is szerepel.
Indiát ugyanakkor nyugtalanítja a kínai–pakisztáni nukleáris együttműködés. Aszif Ali Zardari pakisztáni elnök júliusi kínai látogatásán megerősítették, hogy Peking további két atomreaktort létesít a Csasma pakisztáni atomkomplexum mellett, ahol egyet már felépített, egyet pedig hamarosan befejez. Kínai szakértők a beruházást az indiai–amerikai nukleáris együttműködés ellenpontjának nevezték, és őket e tekintetben a nemzetközi aggodalmak sem zavarják. Az USA-nak ugyanakkor nem sok érve maradt a Csasma-fejlesztéssel szemben, miután 2008-ban nukleáris együttműködésről kötött egyezményt Indiával. Sem Pakisztán, sem India nem írta alá az atomsorompó-szerződést, így elvben sem Washington, sem Peking nem egyezkedhetne nukleáris ügyekben Újdelhivel, illetve Iszlámábáddal. A két országnak becslések szerint 100, illetve 70–80 atomtöltete van.
Az idén a kémkedéstől való félelmek is cselekvésre késztették Indiát. Májusban megtiltotta kínai távközlési berendezések importját, így az indiai telefonszolgáltatók nem vásárolhatnak alkatrészeket és készülékeket a kínai Huaweitől és ZTE-től. Márpedig az indiai mobilcégek az idén 15 milliárd dollárt fordítanak távközlési beszerzésekre, a felével többet, mint tavaly. A kínai gyártmányok egyharmaddal olcsóbbak a nyugatiaknál, és a költségnövekedés azt jelenti, hogy India lassabban tudja kiépíteni hálózatait. A két kínai cég – amelyek indiai eladásai tavaly együtt meghaladták a 2 milliárd dollárt – azt is felajánlotta, hogy gyárakat épít Indiában, és indiai márkanevet választ.
Tompíthatja az ellentéteket, hogy a világ legnépesebb és leggyorsabban növekvő két országát a gazdasági kapcsolatok egyre szorosabban összekötik. A béke fenntartása pedig közös érdek, a gazdasági expanzió záloga. A kétoldalú kereskedelem az ezredfordulón még csupán 2 milliárd dollár volt, de jövőre várhatóan átlépi a 60 milliárdot, 2015-re pedig 100 milliárd a cél – hangzott el Ven Csia-pao kínai kormányfő múlt heti indiai látogatásán.
A kormányfői találkozón azonban sem a biztonsági, sem a gazdasági vitákra nem sikerült megoldást találni. Peking továbbra sem nyitja meg piacát az indiai agrártermékek, szoftverek és gyógyszerek előtt. Újdelhinek fáj a Kínával szembeni tetemes, 25 milliárd dolláros kereskedelmi deficitje, és hogy kivitelének több mint fele még mindig nyersanyag, importja pedig főleg késztermék. A marakodásra jellemző, hogy a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) dömpingár vádjával India emelte a legtöbb panaszt Kínával szemben. A világ nyersanyagkészleteiért folytatott küzdelmük is kiélezett, különösen az egyre látványosabb kínai előny miatt. A minapi kormányfői csúcson a közösen ellenőrzött vizek kiaknázásában sem sikerült előrelépni.
India lakossága 15 éven belül várhatóan meghaladja Kínáét, és míg a következő évtizedben a szigorú családtervezés miatt a kínai munkaerőpiac „csupán” 15 millió fővel gyarapszik, az indiai 110 millióval. Kína munkaerőhiánnyal küzdhet, India pedig felesleggel, így jövőbeli rivalizálásuk kulcskérdése, melyik mit kezd saját adottságaival. Át tud-e állni Kína a tőkeigényes termelésre, India pedig képes-e megteremteni a „hiányzó közepet”, azaz a mikro- és kisvállalkozásoknál nagyobb méretű, munkaigényes termelést folytató vállalatok sokaságát. Bár minden bizonnyal kettőjük között dől el, ki lesz Ázsia első számú hatalma, aki nyer, nagy valószínűséggel a világ vezetésére is igényt tart majd.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
