Fegyverbúcsú

Még trónörökös korában I. Frigyes Vilmos porosz király keserűen tapasztalta, mit jelent, ha egy államnak nincs kellő hadereje. Idegen csapatok kedvükre vonulhattak át az országon, a csetepatékat követő béketárgyalásokon súlytalan volt a porosz érvelés. 1713-ban trónra kerülvén megduplázta a katonaság létszámát, erős tisztikart teremtett a nemesség köreiből, aminek hagyományai a XX. századig meghatározták a német hadseregeket. A szélrózsa minden irányába kiküldött verbuválói „vadásztak” az 1,88 méternél magasabb fiatalokra, akikből királyi regimentet hoztak létre. A katonakirálynak is nevezett Frigyes uralkodásának végére Poroszország Európa egyik vezető katonai hatalmává nőtt.

Német katona Afganisztánban

AP/ Anja Niedinghaus

 Karl-Theodor zu Guttenberg báró, a mai Németország védelmi minisztere előterjesztése alapján a kormánykoalíció tavaly decemberben úgy döntött, 2011-től megszüntetik a sorkatonai szolgálatot. Nem lesz sorozás, nem lesz kötelező behívás, az ország védelmét márciustól hivatásos hadsereg látja el. Így aztán január 3-án vonultak be utoljára német fiatalok, mégpedig 12 ezren, kötelező szolgálatra. A német társadalom láthatóan szívfájdalom nélkül búcsúzik a katonaság Frigyes által megalapozott renoméjától, attól, hogy generációk számára magától értetődő volt a katonai szolgálat, és aminek durva hajtása a porosz militarizmus volt. De még az 1970-es években is gyakori volt, hogy nyugatnémet fiatalok a Bundeswehrben rendszeresített olajzöld dzsekit hordtak civilben is, keletnémet társaik pedig szívesen küldtek a kaszárnyából ismerőseiknek olyan képeslapot, amely géppisztolyát dédelgető katonát ábrázolt, „Mostani menyasszonyom” felirattal.

A kötelező berukkolás ráadásul nem is baloldali–liberális kormány idején szűnik meg. A nemesi származású, snájdig zu Guttenberg – aki az ugyancsak kékvérű, a Bismarck-családban született feleségével, Stephanie-val az oldalán a mai német politika sztárja, és akit egyre többen emlegetnek jövendő kancellárként – a bajor keresztényszociális uniót (CSU), tehát a keresztény uniópártok konzervatívabb ágát képviseli Angela Merkel (CDU) kormányában. Ez volt egyébként a siker záloga is: amikor a CSU legutóbbi kongresszusán zu Guttenberg keresztülvitte, hogy párttársai politikailag elfogadják a Bundeswehr korszerűsítését, és ezen belül a kötelező katonai szolgálat szüneteltetését, tudni lehetett, nyert ügye van, és a többi politikai erővel már könnyű dolga lesz.

Merthogy alapvetően és döntő többségében észérvek szólnak a kötelező szolgálat megszüntetése mellett, ami a hadsereg korszerűsítésének a része. „Ha a Bundeswehr vállalat lenne, már rég csődbe ment volna” – mondta a minap a hadsereg gazdasági átvilágítására felkért szakértői csoport egyik tagja. Ezek a szakértők jutottak arra a következtetésre is, hogy kevesebb, de hosszabb ideig szolgáló katonával ütőképesebb lehetne Németország védelme, illetve nemzetközi kötelezettségeinek ellátása.

 A 250 ezres Bundeswehrnek amúgy is a kisebbik fele sorkatona. Ők mindössze hat hónapos szolgálatot teljesítenek, amiből két hónap az alapkiképzés, egy a kiegészítő képzés és három a csapatszolgálat. Ezalatt aligha lehet elsajátítani a modern haditechnika bonyolultabb berendezéseinek kezelését, de ha megtanulná is a regruta, mire belejönne, már leszerel. Árulkodó, hogy se Afganisztánba, se más külföldi bevetési helyre nem visznek sorkatonákat.

Arról nem is beszélve, hogy sokan eleve be sem akarnak vonulni. A német alkotmány lehetővé teszi a katonai szolgálat megtagadását lelkiismereti okokból, és mivel a társadalomban eddig sem számított elítélendőnek, ha valaki nem kívánt puskát fogni, az utóbbi időben a sorkötelesek több mint fele élt azzal a lehetőséggel, hogy inkább polgári szolgálatot – betegápolást, idősgondozást – válasszon.

A jövőben Németországnak 185 ezer fős hivatásos hadserege lesz. Bár a védelmi kötelezettség megmarad, az átlagos fiatalember ezentúl csak akkor találkozik a katonasággal, ha hivatásosnak jelentkezik. Illetve az új szabályozás megteremti a lehetőséget arra, hogy aki nagyon akar, önkéntesként bevonulhat. Ekkor még nem kell hivatásosnak elköteleződnie, hat hónapon belül meggondolhatja magát, és leszerelhet.

Lehet találgatni, hogy amennyiben volt ellenállás a kötelező szolgálat megszüntetése ellen, az a társadalom mely rétegeiből, és mely miniszterektől érkezett. Lehet, de nem érdemes, mert az eredmény elég váratlannak tűnik: a szociális és családügyi, valamint az egészségügyi tárca vezetői ingatták leginkább a fejüket, és a különböző jótékonysági és szociális szervezetek fogalmazták meg a legtöbb fenntartást.

A kötelező katonai helyett a polgári szolgálatot (Zivildienst) választók – a köznyelvben a civik – nélkül ugyanis némi túlzással összeomlana a német egészségügyi és szociális ellátás. Hosszú hajú, fülbevalós fiú tolja a szomszéd öregek otthonából kerekes széken levegőzni a saját lábán sétálni már nem tudó Schmidt urat, ugyancsak civi húzza át Müllerné ágyát a kórházban, szállítja az ebédet, foglalkozik a hátrányos helyzetűek otthonában a bentlakókkal – 90 ezren teljesítenek polgári szolgálatot Németországban. „Ha ők nem lesznek, az katasztrófa” – fakadt ki a minap Kristina Schröder családügyi miniszter. Hogy ez ne következzen be, a kieső szolgálatmegtagadók helyére 350 millió eurós program keretében önkénteseket toboroznak.

E „hadműveletbe” már nemcsak az egykor katonaköteleseket akarják bevonni, hanem a társadalom minden rétegét és korosztályát. A tervek szerint még fizetnének is érte: keleten havi 274, nyugaton 324 euróért toboroznak. A jelek szerint az egykor magától értetődő katonaság évszázados hagyományától könnyedén búcsúznak, az újraegyesítés utáni kelet–nyugati különbségektől még kissé nehezen.

WEYER BÉLA / BERLIN