A diktátorok nem adják könnyedén a hatalmukat – idézi a CFR egy korábbi írását, melyben az egyik elemző arról lamentál, hogy ha a Nyugat tényleg szeretné Moammer el-Kadhafi líbiai elnök távozását, el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni ennek érdekében. Mindezzel az elemző egyértelműen azokra a szakértői vélekedésekre utal, miszerint Kadhafit csak úgy lehet elmozdítani posztjáról, ha a koalíciós erők nemcsak a levegőben, hanem a szárazföldön is támadást intéznek a mellette álló erők ellen, illetve a felkelőket támogatva.

A szárazföldi harcok szükségességéről írt korábban a Foreign Policy folyóirat internetes kiadása is, ugyanabban a lapban pedig Aaron David Miller egykori közel-keleti tárgyaló azt fejtegette: ha a rezsim nem omlik hamarosan össze, akkor az Egyesült Államoknak felelőssége lesz abban, hogy az ország súlyos megosztottságba, polgárháborúba kergeti önmagát.

Más elemzők szerint Kadhafi eltávolítása még a dolog könnyebbik része. Ahogy arra a CFR rámutat, Ronald Bruce St John a Montreal Review hasábjain kifejtette: a poszt-Kadhafi politikai éra elhúzódó és „mocskos folyamat” lesz, mivel a diktátor ellen fellépők között semmiféle konszenzus nincs az ország jövőjét illetően. Mások nemcsak ettől tartanak, hanem a felkelők (politikai) képességeit is megkérdőjelezik, emlékeztetve arra, hogy ami most zajlik, az nem több, mint egy népfelkelés fegyveres manifesztációja.

AP

Bár a lázadók létrehoztak egy Ideiglenes Nemzeti Tanácsot – amelyet nem mellesleg Franciaország, Katar és Olaszország elismert –, a szervezet 31 képviselője között nincs olyan figura, akihez az ország valamennyi területén és törzsében lojálisak tudnának lenni az emberek. A CFR ehhez hozzáteszi, hogy az amerikai szenátus külpolitikai bizottságának április 6-ai ülésén az egyik szakértő javasolta, a Nyugatnak már most nyomást kellene gyakorolnia a felkelőkre, hogy a Kadhafi utáni érában a diktátor mellett kiálló nyugati és a vele szemben álló keleti erők összefogjanak, s olyan nemzeti intézményeket hozzanak létre, melyekben Líbia teljes lakossága képviseltetve van.

Egyre többen vannak azon a véleményen, hogy elkerülhetetlen lesz a koalíciós erők szárazföldi jelenléte. Így vélekedett a CFR részéről Richard N. Haass is, aki a szenátus külpolitikai bizottsága előtti április 6-ai meghallgatásán arról beszélt: ha marad Kadhafi, ha nem, előbb-utóbb szükséges lesz a nemzetközi erők fizikai jelenléte is az országban, és hosszú évekre lesz szükség ahhoz, hogy Líbia újra működőképes legyen.

Csakhogy az is kérdés, milyen nemzetközi erő lesz ez. Lord Robertson egykori NATO-főtitkár máris azon aggódik, hogy a Líbiába (vagy később esetleg más, válságba került arab országba) bevetett erőket – legyen szó harcról vagy békefenntartásról – ki fogja majd adni a Nyugat részéről, merthogy Európa erre láthatóan nem teljesen képes.

A sok bizonytalanságban jelenleg csak egy valami biztos. A poszt-Kadhafi rezsimnek új alkotmányra, civil, társadalmi és politikai intézményekre és gazdasági újjáépítésre van szüksége – írja a CFR. Jelenleg az észak-afrikai állam jövedelmének 95 százaléka olaj- és földgázexportból származik, ezért az agytrösztök szerint a gazdaságot diverzifikálni és decentralizálni kellene. A Human Right Watch emberjogi szervezet washingtoni igazgatója, Tom Malinowski pedig a minapi szenátusi meghallgatásán szorgalmazta, hogy az Egyesült Államoknak mindezen célok érdekében „civil csapatokat” kellene küldenie Líbiába.