„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Kisiklott egy villamoskocsi Rio de Janeiróban helyi idő szerint szombat délután, és a balesetben legkevesebb öten életüket vesztették, és több mint ötvenen megsebesültek.
A Fekete Orfeusz című filmből is ismert villamos, a "bondinho" egyik példányával történt a baleset. Az élénk sárga színű, nyitott oldalú villamos a városközpontból kapaszkodik fel az egy dombon lévő Santa Teresa negyedbe. Rendkívül közkedvelt a brazil nagyvárosba látogató turisták körében. Mindkét oldalán olykor fürtökben lógnak az utasok, és maga a kocsi külsejével a XIX. századot idézi.
A balesetet valószínűleg az okozta, hogy a kocsi lejtmenetben nem tudott bevenni egy kanyart, lefutott sínpárról, egy villanyoszlopnak ütközött, majd felborult.
Az egykocsis villamos 1872 óta közlekedik, többször volt úgy, hogy kivonják a forgalomból, mert az üzemeltetése túl sokba kerül, de az idegenforgalmi szempontok mindig fölülkerekedtek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.