Kizuhant a sofőr a 124-es buszból, miután nekiütközött a 62-es villamos Zuglóban – videó
Azt még vizsgálják, hogy melyik jármű vezetője hibázott.
Azt még vizsgálják, hogy melyik jármű vezetője hibázott.
A járművön közel húszan utaztak, amikor a baleset történt.
Mint írta, más meg sem állt megnézni, hogy mindenki jól van-e.
A kocsinak hátulról ment neki egy tram-train, amit éppen egy másik szerelvény tolt.
Vasárnap reggel összeütközött egy villamossal Rómában Ciro Immobile, az olasz válogatott és az SS Lazio futballistája. Terepjárójának eleje lényegében megsemmisült a balesetben.
Legalább az egyik kiesett járművet pótolni tudnák a flottában.
A hétfő este bekövetkezett balesetnek hat sérültje van.
A tűzoltók mellett a mentők is a helyszínre érkeztek.
Az ütközés miatt a villamos kisiklott.
Kötöttpályás járművek viszonylag ritkán szenvednek balesetet, amikor viszont igen, az szinte mindig komoly következményekkel jár – indokolja a Bosch, miért fejlesztett ütközésmegelőző rendszert villamosokhoz. A mérnökök úgy számolnak, így a debreceni villamosbalesetek nagy része megelőzhető lesz.
A videón jól látni, milyen komoly tempóval érkezett a villamos, amely elé az autó már akkor kihajtott, amikor még nem is volt neki zöld a lámpa.