Mindkét arcát megmutatta egy hónap alatt Uganda a meleg közösségeket kriminalizáló intézkedéseit árgus szemekkel követő nyugati közvéleménynek. Januárban az ugandai legfelsőbb bíróság elmarasztaló ítéletet hozott a helyi Rolling Stones nevű magazin ellen, amiért az száz meleg és leszbikus személyről közölt fotót és elérhetőséget, a címlapon a következő felirattal: „Akasszátok fel őket”. A beadványt jegyző férfiak egyikét, a másságát nyíltan vállaló David Kato melegjogi aktivistát a hónap végén otthonában brutálisan meggyilkolták. A rendőrség szerint rablótámadás áldozata lett, az érdekvédő szervezetek viszont állítják, hogy homoszexualitása miatt ölték meg.

A melegek intézményesített üldözését egy 2009-es törvényjavaslat elfogadása tenné lehetővé, amely az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot börtönnel, a visszaesőket és a HIV-fertőzötteket pedig halállal sújtaná, de annak is szabadságmegvonás járna, aki nem értesíti 24 órán belül a hatóságokat, ha ilyen eset a tudomására jut. A melegek eddig is törvényekkel korlátozott jogait tovább csorbító intézkedés ellen 2009 óta Barack Obama amerikai elnök és számos nyugati kormány mellett tizenhét helyi és nemzetközi jogvédő szervezet emelte fel a hangját – mindhiába. A törvénytervezet ugyanis az e héten kezdődő új parlamenti ülésszak napirendjére kerül, és úgy tűnik, az igenpártiak lesznek többségben. Az 1986 óta hivatalban lévő, februárban harmadszor is újraválasztott Yoweri Museveni maga is a drákói törvény híve, és támogatói kényelmes többségben vannak a kampalai törvényhozásban.
Uganda egyike a világ kevés olyan országának, ahol alkotmány mondja ki az egyneműek házasságának tilalmát. Félő, hogy a társadalomban továbbra is tabuként kezelt kérdés nem jut egyhamar nyugvópontra: a Rolling Stones felhívása után több ismert aktivista is halálos fenyegetést kapott, sokakat fizikailag bántalmaztak, és a másságukért börtönbe zárt férfiak és nők értesülések szerint jelenleg is kínzásnak vannak kitéve. Az ugandai alkotmány tiltja ugyan a „nemi, faji, vallási, törzsi, bőrszínen, születésen, társadalmi vagy gazdasági alapon” álló diszkriminációt, de ez nem vonatkozik a melegekre – figyelmeztet az Amnesty International. Martin Sempa ismert lelkipásztor például elrettentésül gyermekpornót vetített le a templomban hívei előtt, így próbálva felhívni a figyelmet az általa ördöginek tartott homoszexualitás egyik, szerinte lehetséges következményére.

A törvény állítólag azon amerikai evangélisták számlájára írható, akik 2009 májusában tartottak „felvilágosító” kampányt a 84 százalékban keresztény kelet-afrikai országban. A nagy érdeklődéssel kísért előadás-sorozat a melegek szexuális orientációjának megváltoztathatóságáról, a tinédzserek megbecstelenítéséről és az ország hagyományos társadalmi berendezkedésének felforgatásáról szólt. Az egyik lelkipásztor, Scott Livey – akinek legismertebb műve a náci Németország vezetőinek homoszexualitását bizonygató, immár negyedik kiadást megélő A rózsaszín horogkereszt című könyv – is elismerte, beszélt a törvény értelmi szerzőjével, David Bahati ugandai honatyával, és a képviselők is úgy nyilatkoztak, hogy ihletet merítettek a szélsőséges elméleteket hirdető előadásokból.
A melegek elleni diszkrimináció nem egyedülálló a kontinensen. Az egyneműek közötti kapcsolatot több országban – például Mauritániában, Szudánban, Szomáliában – halállal büntetik, de megkövezés jár érte Nigériában is. Az olyan mérsékeltnek és reformernek tartott vezetők is tiltakoznak a melegek szerintük aránytalanul széles jogai ellen, mint Morgan Tsvangirai zimbabwei és Raila Odinga kenyai miniszterelnök. A kontinensen egyedül Dél-Afrikában engedélyezett a melegek házassága, de időnként ott is atrocitások érik őket.
Az üldöztetés annak ellenére mindennapos, hogy gyenge lábakon áll az a gyakran hangoztatott érv, miszerint a homoszexualitás az afrikai kultúrával ellentétes nyugati exportcikk. Több kutatás is bebizonyította, hogy nem a gyarmatosítók honosították meg az azonos neműek iránti vonzódást, igaz, megerősítették a tradicionális társadalmakban már meglevő szokásokat, elsősorban azzal, hogy fizettek a szexuális szolgáltatásokért. Ráadásul a melegek üldöztetése már a gyarmati korban is példátlan méreteket öltött, és Ugandában is először a brit uralom alatt hozták meg az azonos neműek szexuális érintkezését tiltó törvényeket.
Uganda kínkeservvel nyerte vissza a Nyugat szimpátiáját Idi Amin véres rezsimjének 1979-es bukása után, újbóli elvesztése súlyos ár lenne – figyelmeztetnek elemzők. Az ország nemzeti jövedelmének fele ugyanis a donorállamok segélyeiből áll össze. Az egykori brit kormányfő, Winston Churchill által Afrika gyöngyének nevezett, 33 millió lakosú országban 31 százalékról 23-ra sikerült csökkenteni a mélyszegénységben élők arányát az utóbbi években, de a külföldi pénzcsapok elzárása és a milliárdok kiesése beláthatatlan következményekkel járna. Már csak azért sem szerencsés Kampalának összevesznie a külvilággal, mert az ellenzék a februári voksolás eredményének meghamisításával és csalással vádolja az újraválasztott, 54 éves Musevenit. Az elégedetlenséget jelzi, hogy a rendőrség a minap levegőbe leadott lövésekkel oszlatta szét az új választás kiírását követelő tüntetést.
A gazdaság tavaly 5,8 százalékkal gyarapodott ugyan, de az egy főre jutó éves jövedelem továbbra is rendkívül alacsony, mindössze 1200 dollár. Nem túl fényesek a kilátások sem, Niger után a világon Ugandában a leggyorsabb a népességszaporulat, míg a születéskor várható életkor mindössze 52 év, a HIV-fertőzöttek száma pedig meghaladja az egymilliót.